Női kézi BL: az EHF-nél a Győr a favorit, a Fradi a top 5-ben

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 10:57
null
Az FTC és az ETO is orosz csapat ellen kezd a BL-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
Szombaton kezdetét veszi a női kézilabda Bajnokok Ligája 2020–2021-es idénye. Az európai szövetség ennek apropóján elkészítette az első erősorrendjét, amelyben nem meglepő módon a címvédő Győri Audi ETO áll az első helyen.

Az EHF górcső alá vette a 16 BL-induló együttest, s erősségi sorrendbe állította a legjobb tízet.

A rangsort a sorozatban negyedik elsőségére hajtó, a BL-ben két és fél éve veretlen Győr vezeti. Az EHF szerint Danyi Gáboréknak sikerült megtartaniuk a csapat magját, s a megfelelő hiányposztokra igazoltak Silje Solberg, Laura Glauser és Lukács Viktória személyében. Az ETO a legutóbbi 37 BL-mérkőzésén, 2018 januárja óta nem kapott ki.

A szövetség a legjobb négybe az Ambros Martínnal szakító orosz Rosztov-Dont, a francia Metzet és a román Valceát várja.

Az EHF összeállítása az FTC-Rail Cargo Hungariával folytatódik. A portál megjegyzi, a három német (Emily Bölk, Alicia Stolle, Julia Behnke) és a holland (Angela Malestein) érkező remek igazolásnak tűnik. Jó előjel lehet, hogy Elek Gábor csapata a nyáron felkészülési mérkőzésen nyolcgólos győzelmet aratott a Győr felett.

AZ EHF ERŐSORRENDJE A NŐI BL RAJTJA ELŐTT
1. GYŐRI AUDI ETO
2. Rosztov-Don (orosz)
3. Metz Handball (francia)
4. Valcea (román)
5. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
6. Brest (francia)
7. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
8. CSM Bucuresti (román)
9. Team Esbjerg (dán)
10. CSZKA Moszkva (orosz)
Az EHF erősorrendjét ide kattintva megtekintheti!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT:Metz Handball (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Team Esbjerg (dán), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, CSM Bucuresti (román), SG BBM Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)
B-CSOPORT:SCM Ramnicu Valcea (román), GYŐRI AUDI ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest (francia), Odense Handbold (dán), Podravka Koprivnica (horvát)

A MAGYAR CSAPATOK PROGRAMJA A CSOPORTKÖR 1. FORDULÓJÁBAN
SZOMBAT

A-CSOPORT
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
16.00:
CSZKA Moszkva (orosz)–Győri Audi ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
3 órája

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
Tegnap, 18:49

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29
Ezek is érdekelhetik