Női kézi: betegségre utaló tünetek Érden, az MTK nem járult hozzá a halasztáshoz

Vágólapra másolva!
2020.09.22. 17:44
null
Több érdi játékos is betegeskedik, de jelen állás szerint úgy tűnik, nem halasztják el az MTK elleni mérkőzést (Fotó: Facebook/Érd Handball)
Több érdi női kézilabdázónál is betegségre utaló tünetek jelentkeztek, az elkülönített játékosokon koronavírustesztet végeztek, de az MTK nem járult hozzá a két csapat szerdai NB I-es mérkőzésének elhalasztásához – olvasható a Pest megyei klub hivatalos Facebook-oldalán.


„2020. szeptember 21-én felnőtt női kézilabdacsapatunk több tagjánál betegségre utaló tünetek jelentkeztek. Klubunk a járványügyi protokoll szerint minden intézkedést megtett. Az elkülönített játékosokon PCR-tesztet végeztettünk, egy játékos első teszteredménye negatív lett. A többiek első eredményére jelenleg is várunk, a következő teszt eredménye a hét második felében várható” – olvasható az érdiek közleményében.

Hozzáteszik, az egyesület kérte az MTK-tól a szeptember 23-án (szerdán) 18 órára kiírt egymás elleni bajnoki mérkőzés elhalasztását, de ehhez a fővárosi rivális nem járult hozzá, így a találkozót az eredeti időpontban megrendezik.

FRISSÍTÉS (19.36)!

Nem sokkal később a kék-fehér klub is kiadott egy közleményt, amelyben megindokolta, miért nem egyezett bele a mérkőzés elnapolásába.

„A napokban a hazaiak több játékosa is koronavírusra utaló tüneteket produkált, melyet az elvégzett tesztek nem igazoltak, de ellenfelünk a mérkőzés elhalasztását kérelmezte. Klubunk beleegyezett a találkozó későbbi megrendezésébe, azzal a feltétellel, hogy hasonló helyzet fennállása esetén a szövetség engedélyezze a halasztott mérkőzés halasztását is. Mivel erre a szövetség nem tudott garanciát vállalni, nemet kellett mondjunk” – olvasható az mtk.hu-n.

NŐI KÉZILABDA NB I
Szeptember 23., szerda

18.00: Érd–MTK Budapest

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Elek Gábor: Olyanok voltunk, mint a papírhajó, ahogy kaptunk egy kis terhet, elsüllyedtünk

Kézilabda
2025.08.04. 18:42

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08
Ezek is érdekelhetik