Kézilabda: „buborékban” rendezett tornákkal rajtol a bajnokság Romániában

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 11:57
null
A Sepsi Aréna lehet az egyik helyszín (Fotó: Manases Sándor)
Ha nehezen is, de lassan beindul a kézilabdaszezon Romániában: a férfibajnokság küzdelmei kedden elkezdődtek, a női pedig a szövetség hétfői döntése értelmében október 7-én rajtolna. Mindkét esetben 16 csapatosra duzzasztott mezőnnyel, és a tervek szerint a férfiaknál az alapszakasz után rájátszással is – ám a járványhelyzet bármikor felülírhatja a terveket.

Mivel a sportminisztérium továbbra is csak zárt kapus, „buborékban” rendezett tornákat – azt is csupán a résztvevők kéthetes zárt edzőtáborát és két negatív koronavírustesztjét követően – engedélyez a teremsportok számára, a szövetségnek olyan városokat kell találnia, ahol legalább két megfelelő sportcsarnok akad. Ezért rendezik a férfiaknál az első három fordulót Sepsiszentgyörgyön, ahol a három éve működő modern Sepsi Aréna (3000 férőhely) mellett a Szabó Kati Sportcsarnok (1100 férőhely) is rendelkezésre áll – ráadásul Kovászna megyét az országos átlagnál jóval kisebb mértékben érintette a koronavírus.

Amint Rusz István László, a női másodosztályban szereplő Sepsi SIC klubmenedzsere a Nemzeti Sportnak elmondta, már jelezték a szövetségnek, hogy az októberi tornákat is szívesen vendégül látnák. Itt azonban a programkészítésnél a nemzetközi kupákban szereplő klubok, elsősorban a Bajnokok Ligájában érdekelt SCM Ramnicu Valcea és CSM Bucuresti mérkőzéseihez is alkalmazkodnia kell a szövetségnek, ezért október 7-én és 8-én csak az első, 21-én és 22-én pedig a második fordulót rendeznék meg. Az első hosszabb torna csupán október 29. és november 3. között lenne, három teljes fordulóval.

Alexandru Dedu, a román szövetség elnöke szerint jelenleg lehetetlenség hónapokkal előre tervezni a bajnoki műsort. „Nagyon sok függ attól, mennyire robban be a fertőződések száma az iskolakezdés után. Az is lehet, hogy megint leállítanak mindent. Szeretném ha eltűnnének a kötelező edzőtáborok, és csak negatív teszt kelljen a mérkőzésekhez, és azt is, hogy legalább a helyek egyharmadára engedjenek be nézőket, de az erről szóló egyeztetések csak hetek múlva lesznek” – nyilatkozta Dedu a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlapnak.

Legfrissebb hírek

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
7 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
9 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47
Ezek is érdekelhetik