Kézi BL: „Csalódottak vagyunk” – ötször annyi pénzt kapnak a férfiak, mint a nők

A VG a két BL-szereplő norvég klub, a Máthé Dominikot a soraiban tudó Elverum és a Heidi Löke, Nora Mörk párost is foglalkoztató Vipers Kristiansand példáján keresztül mutatja be a sportágban uralkodó pénzügyi egyenlőtlenségeket.
A lap Ole Jörstadra, az EHF egyik igazgatósági tagjára hivatkozva azt írja, hogy míg a férfiaknál 5000 eurót (jelenlegi árfolyamon számítva nagyjából 1.8 millió forintot) ér egy pont a Bajnokok Ligájában, a nőknél csupán ezret (360 ezer forintot). Ráadásul az utazási támogatás is nagyban eltér a két nem között: az Elverum hét idegenbeli meccset játszik majd a csoportkörben, ezért összesen 30 ezer eurós (10.75 millió forintos) támogatást kap, míg a Vipers szintén hét mérkőzésért ennek az összegnek nagyjából a harmadát.
„A Bajnokok Ligája igazán drága lesz számunkra. Csalódottak vagyunk az EHF által nyújtott támogatás mértéke miatt. Úgy gondoljuk, hogy a jelenleginél többel is támogathatnák a női csapatokat” – idézi a VG Terje Marcussent, a Vipers Kristiansand klubigazgatóját.
A következő évtizedben 500-600 millió eurós bevétele is lehet az EHF-nek, köszönhetően a nemrég megkötött televíziós és médiaszerződéseknek.
„Jelenleg is zajlik a folyamat, hogy növeljük a klubokhoz kerülő pénzösszegeket. A női és a férfi Bajnokok Ligájában jelenleg különböző pénzösszegek mozognak, ez a fő ok. Az új megállapodásunk szerint a férfitorna nagyobb támogatásban részesül” – mondta Ole Jörstad, az EHF egyik igazgatósági tagja.
„Számos dolgot teszünk azért, hogy a női BL ugyanolyan megbecsült legyen, mint a férfiaké. Reméljük, idővel ki tudjuk egyenlíteni a gazdasági egyenlőtlenségeket. Azt hiszem, erre megvan a politikai akarat, de a piaci folyamatoknak is van rá befolyásuk. Az EHF azon dolgozik, hogy minél több pénzt visszacsatornázzon a klubokba mind a férfi, mind a női oldalon, de a tízéves megállapodás kezdetekor vannak különbségek a nők és a férfiak között” – fogalmazott Jörstad, aki hozzátette, ha a Vipers a 2018–2019-es idény után ismét bronzérmet szerezne, 100 ezer euró (35.9 millió forint) ütné a markát. A sportvezető azt is elárulta, hogy a női BL győztese ennek a dupláját, azaz 200 ezer eurót (71.8 millió forint), a férfitorna aranyérmese egymillió eurót (359 millió forint) kap.

A beszámoló szerint a Kristiansandnak és az Elverumnak is nagyjából 20 millió norvég koronás (670 millió forintos) az éves árbevétele, ezért mind a két csapat a Norvég Kézilabda-szövetséghez fordul pénzügyi segítségért, hogy teljesíteni tudja a Bajnokok Ligáját.
Mads Fredriksen, az Elverum klubigazgatója elmondta, reméli, hogy a következő segélycsomag fedezi majd koronavírussal kapcsolatos pluszkiadásokat. A VG számítása szerint – 25 emberrel (játékosok, stábtagok) számolva – klubonként az egymillió norvég koronát (33.5 millió forintot) is meghaladhatja csak a koronavírustesztekkel kapcsolatos többletkiadás, mivel az idegenbeli mérkőzések esetén összesen három teszten kell (egy előtte, kettő utána) átesnie mindenkinek. Továbbá az utazási költségek is kiszámíthatatlanná váltak, a halasztások és a felcserélt pályaválasztások miatt.
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT:HC Vardar 1961 (északmacedón), PSG Handball (francia), Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), MOL-PICK SZEGED, Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)
B-CSOPORT:Barca (spanyol), TELEKOM VESZPRÉM, THW Kiel (német), Aalborg Handbold (dán), HBC Nantes (francia), Motor Zaporizzsja (ukrán), Celje (szlovén), PPD Zagreb (horvát)
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT:Metz Handball (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Team Esbjerg (dán), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, CSM Bucuresti (román), SG BBM Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)
B-CSOPORT:SCM Ramnicu Valcea (román), GYŐRI AUDI ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest (francia), Odense Handbold (dán), Podravka Koprivnica (horvát)

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez






