Kézilabda: az IHF-bírópárosunk tudja, mit kell meghallani

Bíró Ádám (30) és Kiss Olivér (33) tavaly szerezte meg az IHF-minősítést, legutóbb a 2019-es U19-es világbajnokságon vezetett döntőt, fújt már Veszprém–Szeged rangadón és Spanyolország–Norvégia válogatott felkészülési mérkőzésen is, a fiatal játékvezetők álma az olimpia.

Már beszélgetésünk időpont-egyeztetése is kihívást jelentett, hiszen egyikük Nyíregyházán, másikuk Algyőn él. Hogyan „fújta össze” önöket a szél?
Kiss Olivér: Kétezertizenötben álltunk össze, Ádám a harmadik társam. Előbb Kiss Csabával, majd Heim Attilával fújtam, ám ő Japánba ment dolgozni.
Bíró Ádám: Emlékszem, Debrecenben sétáltam, amikor hívott, hogy biztosan tudom, milyen helyzetbe került. Mondtam, fogalmam sincs… Korábbról, Tatabányáról ismertük egymást, mert ő ott játszott, én pedig próbajátékon szerepeltem. Az aktuális társam térdműtétre várt, a játékvezetői bizottság akkori elnöke, Soós Kálmán ajánlotta nekem Olivért. Kipróbáltuk magunkat egy törökszentmiklósi dzsemborin, majd a veszprémi Cell-kupán. Jól ment, döntőt is fújtunk, így együtt maradtunk, aztán egyre jelentősebb feladatokat kaptunk.

Mitől jó együtt egy játékvezetői páros?
Kiss: Előre sohasem lehet megmondani, ki hogyan működik a másikkal. A mostani kritériumok szerint fontos, hogy fizikailag is hasonlítsanak egymásra, egyformán atletikusak legyenek, aztán kiderült, közös a játékértelmezésünk, rengeteg ellenőr dicsérte a hasonló felfogásunkat.

Kezdettől azonosak voltak a céljaik is?
Bíró: Igen. Mindketten a legmagasabb célt tűztük ki, hogy olimpián szerepeljünk. Tavaly óta IHF-minősítésű játékvezetők vagyunk, a nemzetközi szövetség négy rendezvényén vettünk részt, abból hármon – legutóbb az U19-es fiú világbajnokságon – döntőt fújtunk, lépegetünk előre. Reális cél a 2024-es párizsi olimpia, de addig még sokat kell dolgoznunk, szeretnénk előtte felnőtt-világbajnokságra is kijutni.

Önöknek is jól jöhet a tokiói játékok halasztása?
Kiss: Csodának kellene történnie ahhoz, hogy küldést kapjunk, hiszen roppant fiatalok vagyunk. Tizenkét párost delegálnak, várhatóan hét-öt lesz a férfiak és nők aránya, az nagyon szűk keresztmetszet.

Az elmúlt hónapokra leállt a sportélet. Milyen volt a bírók élete mérkőzés nélkül?
Kiss: Nyugodt, kiegyensúlyozott, stresszmentes…
Bíró: Játékvezetés nélkül sem unatkoztam, hiszen művezetőként dolgozom az építőiparban, ráadásul tavaly augusztusban született meg a kisfiam, szóval átéltem a cseperedését.
Kiss: Hozzánk március harmincadikán érkezett meg a kisfiam.

Ennyire szinkronban működnek?
Bíró: Úgy időzítettük, hogy legyen rájuk időnk. (Nevet.) Egyébként a veszélyhelyzet alatt ugyanúgy edzettünk, hiszen ennyi sportban töltött év után ki sem bírnánk mozgás nélkül, plusz nekem több időm volt az egyetemen leadni a rajzaimat, és teljesíteni a tárgyaimat.

Azért hiányoztak a meccsek?
Kiss: A feleségem már jóval hamarabb visszaküldött volna, mert szeret, szeret, de sokszor az agyára mentem. (Nevet.)

A sportolók sokat beszéltek arról, hogy nehéz visszatérni a hosszú kihagyás után. Önöknek meggyűlt vele a bajuk?
Bíró: Nekem semmi gondom sem volt, csak a headset okozott problémát, annyira recsegett, hogy az első két mérkőzésen semmit sem hallottam Olivérből, aztán megjavult.
Kiss: Én kifejezettem izgultam, hogy milyen lesz ismét sípot fogni, de végül nem okozott gondot a visszarázódás, ráadásul szépen fel voltak építve az edzőmeccseink.
Bíró: Jó volt végre nézők előtt fújni!

Játékvezetőtől ezt hallani…
Bíró: Kell a hangulat, hogy felpörögjek és flow-állapotba kerüljek. Még 2017 tavaszán vezettünk zárt kapus horvát–magyar válogatott meccsen, és borzasztó volt. Amúgy meg, az egyik fülemre kicsit kevésbé hallok, a másikban ott a headset – persze, ha ezren rázendítenek, hogy hülye vagy, akkor nehéz nem meghallani. Egyébként játszottam édesapámmal (a világbajnoki ezüstérmes kapus, Bíró Imre – a szerk.) a megyei bajnokságban, nyolc „edző” kiabálta, mit csináljak, szóval könnyen ki tudom szűrni, mit érdemes meghallani.
Kiss: A játék része a szurkoló, meg különben is, inkább a csarnokban, kiabálva vezesse le a mindennapokban felgyülemlett feszültséget, minthogy mást csináljon. Sokan kérdezik, hallottad, hogy szidtak? Általában nem, mert arra figyelünk, mi történik a pályán.

Azon túl, hogy fejben bírják a strapát, játékvezetőként milyen követelményeknek kell megfelelniük?
Bíró: A hazai szövetségnél nyáron „vizsgabeugróként” tíz-tíz magyar és angol nyelvű elméleti, illetve húsz videós tesztet kellett megoldani, mindet online. Augusztusban ingafutás, Cooper-teszt, elméleti és videoteszt várt ránk, márciusban ugyanez a „menetrend”, míg a köztes időben, októberben és januárban a Cooper-tesztet leszámítva minden feladat. Huszonkilenc éves korig 2600 métert kell futni a Cooperen, utána száz méterrel csökken, 34 éves korig 2500, 39 évig 2400, majd 49 éves korig 2300 a minimum. Megnyugtatok mindenkit, mindig többen futok.
Kiss: Augusztusban fel kellett venni és elküldeni az EHF-nek a hazai ingafutást. A korosztályos és felnőtt Európa-bajnokságokat egyébként egy-két nap oktatás, elméleti teszt és ingafutás előzi meg, délelőttönként pedig az előző nap eseményeit beszéljük át.
Bíró: Az IHF-események előtt már két-három napos a program tesztekkel, ingafutással, reggelente edzés, délelőtt vagy esténként megbeszélésen elemezzük a történteket. Ráadásul a Polar-rendszerbe fel kell tölteni az általunk megadott edzéstervet ellenőrzésre, de nekünk – mivel játszunk – elfogadják a kézilabdaedzéseket.

Mennyit számít, hogy még mind a ketten aktív játékosok az NB I B-ben?
Kiss: Elengedhetetlen a jó erőnlét, főleg a férfivonalon látjuk, micsoda gladiátorok játszanak és esnek egymásnak – fizikailag lassan olyan feltételeket szabnak meg az IHF-ben, mint a játékosoknak. A játékértés segít felismerni azokat a csínytevéseket, amelyek előfordulhatnak, igaz, én kapus vagyok, Ádám a Debrecen irányító-átlövőjeként biztosan mást is lát.
Bíró: Sokat számít, hogy ismerem a figurákat, előnyt jelenthet, hogy amikor bemondanak egyet, tudom, milyen alapmozgás következik, ki hol támadja a falat, merre várható gócpont, hol léphet ki a védő, merről tüzelhet az átlövő, ám ha nem ismerem a konkrét játékot, a mozgásból akkor is kikövetkeztetem, mi jön.

Apropó: hogyan reklamál egy IHF-játékvezető?
Kiss: Alapvetően sehogy. Külön figyelmeztettek minket, hogy a legkisebb mértékben se mutassuk ki a nemtetszésünket, mert rossz fényt vetne ránk. Persze néha nagyon nehéz megállni, hiszen Ádám és én is iszonyatosan nyerni akarunk, ám figyelnünk kell, hogy ne lépjük át a határt.
Bíró: Amikor az IHF-nél levizsgáztunk, megkérdeztük a játékvezetőkért felelős Ramon Gallegót, hogy folytathatjuk-e a játékot, mire azt mondta, igen, de maximális sportszerűséggel tegyük. Előfordult, hogy megkérdeztem a játékvezetőtől, miért ítélt ezt vagy azt, mire az ellenfél edzője bekiabált: „Ádám, most nem te vezeted a meccset!” Igyekszem.

Mi lett volna, ha Gallego azt mondja, fejezzék be a játékos-pályafutásukat?
Bíró: Akkor abbahagyjuk, hiszen a játékvezetésé a prioritás, abban van nagyobb jövőnk.
Kiss: A nyáron igazoltam az Algyőtől a Kecskeméthez, ahogy korábban, most is úgy egyeztem meg, hogy a játékvezetésé az elsőbbség. Ez a jövőnk.

Említette, mennyire nyerni akarnak. Bíróként mikor hagyják el győztesen a pályát?
Kiss: Belül mindig érezzük, mikor ment igazán jól, megbeszéljük, ha valamit nehezen ítéltünk meg. Sokan úgy tartják, a Veszprém–Szeged rangadót például nem jól, hanem valahogy le kell tudni vezetni, hiszen két gigászi csapat csatájában nehéz makulátlanul tenni a dolgunkat.
Bíró: Az például jó visszajelzés, ha a mérkőzés után az edző gratulál, vagy az ellenőr jól minősít minket.

Fogékonyak a kritikára?
Kiss: A szakmaira igen.

És a nem szakmaira?
Kiss: A meccs hevében sok minden előfordul, tudni kell kezelni a megjegyzéseket, nem szabad, és nem is kell mindent meghallani, mindenre ugrani, mert akkor kicsúszik a kezünkből a mérkőzés.
Bíró: Ismerjük a játékosokat és az edzőket, tudjuk, ki milyen esetben hogyan reagál, tudjuk, kit hogyan kell kezelni.

A gyermekmeccsekről válogatott mérkőzésig, Veszprém–Szegedig jutottak. Mennyiben más kihívás a különböző szinteken, színtereken fújni?
Bíró: A külföldi meccseken, világversenyeken könnyebb dolgunk van, hiszen a hétközi magyar bajnokikra például munkából érkezem. Elkéredzkedem, levezetek néhány órát, aztán egy-másfél órával a kezdés előtt érkezem meg. Külföldre már egy nappal a meccs előtt elutazunk, van időnk ráhangolódni a feladatra. A tornákon különösen, hiszen a kezdés előtt három nappal már videókkal tömik a fejünket, az IHF-nél reggelenként például kis rávezető mozgás is van. Ilyen tornákon könnyebb jó teljesítményt nyújtani, mint idehaza néhányszor egy hónapban.
Kiss: Annyit tennék hozzá, hogy a földrajzi elhelyezkedésünkből fakadóan sokszor éjszaka érünk haza, hiszen a csapatok nyolcvan százaléka fővárosi vagy nyugati.

Mennyiben más nőknek és férfiaknak vezetni?
Bíró: Bizonyos értelemben más sportág a kettő.
Kiss: A férfimeccs közelebb áll a szívünkhöz, szakmailag könnyebb is vezetni, mert tisztábbak a szabálytalanságok. A nők zsiványabbak, nehezebb észrevenni a szabálytalanságot, ráadásul több a technikai hiba, nem olyan folyamatos a játék.

A magyar játékvezetők közül a Klúcsó Jenő, Lekrinszki Tivadar kettős vezetett mérkőzést legutóbb az olimpián – kétezerben...
Kiss: Nagyon szeretnénk, hogy a Bíró, Kiss legyen a következő páros!