Férfi kézi BL: biztosan megrendezik a kölni döntőt a Veszprémmel – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 11:20
null
Egy csapat nagyon boldog lesz idén Kölnben (Fotó: AFP)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos honlapján bejelentette, hogy kedden eldőlt, megrendezi a decemberi 28-i hétvégén a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét Kölnben.

 

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt az EHF december végére halasztotta az eredetileg májusra kiírt final fourt, amelyen így a spanyol Barcelona, a francia Paris Saint-Germain, a német THW Kiel és a Telekom Veszprém lehet ott.

A kontinentális szervezet a „Vissza a kézilabdához” kampány egyik legfontosabb részeként tekint a négycsapatos viadalra, amelynek megrendezése iránt éppen ezért elkötelezett. A férfi klubok szervezete, valamint az EHF marketingcége múlt pénteki tanácskozásukon egyetértettek a szándékkal.

Thomas Schöneich, az EHF sajtófőnöke múlt heti európai körképünkben már előrevetítette, hogy mindenképpen szeretnék még idén megrendezni a férfiak final fourját.

Azt egyelőre nem tudni, lehetnek-e nézők a mérkőzéseken. Az EHF illetékesei megkezdték az egyeztetéseket a kölni hatóságokkal ez ügyben.

A szövetség tájékoztatása szerint eddig csupán a meglévő belépők kevesebb mint három százalékát váltották vissza a szurkolók. Az EHF jelezte, minden, már megvásárolt jegy árát visszatéríti, ám a tikett-tulajdonosok előzetesen regisztrálhatnak majd a 2021-es final fourra. A Lanxess Aréna 2010 óta ad otthont a négyes döntőnek.

Az elődöntő párosítását később sorsolják ki.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Kézilabda: Karnyújtásnyira a női NB I-be jutástól a NEKA

Utánpótlássport
2025.04.26. 09:05

Nyolcgólos előnyt szerzett a Füchse Berlin az Aalborg ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.24. 22:15
Ezek is érdekelhetik