Kézi NB I: sűrítette a fordulókat a szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 08:02
null
Szerda-vasárnap ritmusban folytatják a magyar kézilabdázók (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a közelmúltbeli tervet megvalósítva sűrítette a férfi és a női NB I programját.

 

A változtatások alapján a csapatok szerda-vasárnap ritmusban lépnek pályára, így – az MKSZ honlapjának tanúsága szerint – december 30-án véget ér az alapszakasz a férfi és a női élvonalban is.

A versenykiírás szerint a férfiaknál az első és a második helyezett döntőt játszik, a nőknél viszont az alapszakasz végeredménye jelenti a bajnokság végső sorrendjét.

Az MKSZ múlt szerdán hozta nyilvánosságra törekvését, hogy a fordulók sűrítésével decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerüljön sor a férfi és a női NB I-ben. A szövetség erről egyeztetett az NB I-es ligával, ám ennek eredményét egyelőre nem közölte.

A férfi NB I pénteken, a női jövő kedden kezdődik – a férfiaknál húsz, a nők mezőnyében pedig 19 fordulót rendeznek az idén a módosítás nyomán.

„A legfontosabb, hogy nézők előtt játszhassanak a csapatok, minél több mérkőzést, hogy biztosan eredményt lehessen hirdetni a szezon végén. Ebben egyetértés volt a szövetség és a csapatok között” – nyilatkozta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Hozzátette, a Magyar Kupa néhány fordulója átkerült a jövő évre, és a válogatott időszakok sem sérülnek.

„A szövetség a liga minden kérése kapcsán partner volt, így végül sikerült összefogva, nagy többséggel dönteni a módosításokról” – hangsúlyozta Balássi Imre, az NB I-es Liga elnöke. Megfogalmazása szerint köszönet illeti a csapatokat, amelyek a kézilabda érdekeit előtérbe helyezték, sőt több klub a saját érdekeit háttérbe szorítva járult hozzá a megegyezéshez és a versenykiírás módosításához.

Legfrissebb hírek

Kigyulladt a szomszédos uszodában a szauna, félbeszakadt a Budai Farkasok–Budakalász bajnoki

Kézilabda
7 órája

Jensen szerint egy szakértő véleménye miatt maradhatott le egy igazolásról a Fradi

Kézilabda
16 órája

Elmozdult az utolsó helyről a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.11.08. 20:08

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Drámai végjáték Szegeden, hatgólos hátrányból felállva nyert a Veszprém

Kézilabda
2025.11.08. 18:28

Szeged–Veszprém: jön az idény első szuperrangadója!     

Kézilabda
2025.11.08. 11:57

A komlói Menyhárt Máté sohasem adja fel, bármi is történik

Kézilabda
2025.11.07. 11:11

Férfi kézilabda NB I: súlyos büntetést kapott a Komló a bírók inzultálásáért

Kézilabda
2025.11.04. 15:28
Ezek is érdekelhetik