Férfi kézi: elmarad a Veszprém és a Kiel vasárnapi meccse

Vágólapra másolva!
2020.08.29. 20:28
null
Vasárnap üresen marad a Veszprém Aréna (Fotó: Földi Imre, archív)
Elmarad a Telekom Veszprém és a THW Kiel férfi kézilabdacsapatának vasárnapra tervezett felkészülési mérkőzése, amely egyben Nagy László, Sterbik Árpád, Momir Ilics és Fazekas Nándor búcsúmeccse lett volna – adta hírül hivatalos honlapján a magyar klub.

„A mérkőzés előtt mindkét csapat elvégezte a koronavírustesztet, ezek a tesztek mindkét csapat játékosainál, illetve stábtagjainál negatív eredménnyel végződtek, sajnos azonban a csapatunk tágabb környezetében egy személynél felvetődött a fertőzés gyanúja. Erről a tényről tájékoztattuk a német csapat képviselőit. Ezután a két csapat közösen arra a döntésre jutott, hogy a mérkőzést biztonsági okokból nem rendezzük meg” – olvasható a telekomveszprem.hu-n.

A bakonyi klub közleménye hozzáteszi, a mérkőzésre megváltott belépők visszaválthatók lesznek, erről hétfőn adnak bővebb tájékoztatást.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
Tegnap, 20:25

Európai kézilabdaligák: Szuperkupa-győztes a „hárommagyaros” Thüringer HC

Kézilabda
2025.08.23. 21:42

Bajnokok Tornája: sima győzelemmel kezdett a Veszprém, Imre Bence kilenc gólt dobott a Kielben

Kézilabda
2025.08.13. 22:52

Talant és Alex Dujshebaevet is elcsábítaná Imre Bence csapata – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.20. 11:59

Szilágyi Viktor: Zavar, hogy más klub a sajtón keresztül érdeklődik a mi játékosunk iránt

Kézilabda
2025.07.04. 21:17

Imre Bence önbizalmának jót tesz a Veszprém megkeresése, de először a Kiellel akar tárgyalni

Kézilabda
2025.07.02. 07:04

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2025.05.28. 22:25
Ezek is érdekelhetik