Női kézi BL: Ez nem jó – Elek Gábor a sorsolás után

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 19:42
null
Elek Gábor szerint nehéz csoport vár a Fradira (Fotó: Török Attila)
Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője szerint csapata nem kaphatott volna nehezebb sorsolást a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A címvédő Győri Audi ETO trénere, Danyi Gábor úgy véli, kemény meccsek várnak rájuk.

 

„Ez nem jó – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Elek Gábor, a Ferencváros szakvezetője. – A Bietigheimet és a Ljubljanát leszámítva minden csapattal találkoztunk az előző idényben is. Nagyon nehéz lett volna ennél erősebb nyolcast kitalálni. Ilyen korán azért még nagyon sok okosságot nyilván nem lehet mondani. Egyértelmű, hogy a Rosztov továbbra is bivalyerős, a Vipers is nagyot erősödött Nora Mörk hazatérésével és azzal, hogy Katrine Lunde felépül az új idényre. Az Esbjerg az előző kiírásban is megmutatta, hogy rettentően erős. Az viszont nem kérdés, hogy a továbbjutást érő első hat hely valamelyikére oda kell érnünk, egyértelműen a továbblépés a célunk. Elképesztően sűrű lesz a menetrend szeptember elejétől, csak a decemberi Európa-bajnokság miatt állunk meg kicsit, aztán januártól folytatjuk.”

Danyi Gábor és a Győr a csoportgyőzelmet célozza meg (Fotó: Tumbász Hédi)
Danyi Gábor és a Győr a csoportgyőzelmet célozza meg (Fotó: Tumbász Hédi)

„Nyilván kerülhettünk volna erősebb csoportba is, de nem használnám a szerencse szót a sorsolásunk kapcsán – így Danyi Gábor, a győriek mestere. – Tartom magam ahhoz, hogy ezzel nem is foglalkozom, ezt dobta a gép, erre kell készülnünk. Az új idénytől el kell felejtenünk a tíz vagy tizenöt góllal megnyert mérkőzéseket, mint amelyek előfordultak a korábbi csoportkörökben. Hazai pályán és idegenben is kemény meccsek várnak ránk, nem lesz könnyű dolgunk, a Podgorica, a Valcea és az Odense is felzárkózott az európai élmezőnyhöz, az újonnan feltűnő CSZKA Moszkvát is idevehetjük, jelentős játékerőt képviselnek az oroszok is. De ha valaki Koprivnicán fog ki gyengébb napot, akkor a horvátok is veszélyesek lehetnek bárkire hazai pályán. A másik nyolcas erősebbnek tűnik, ez nem kérdés, de ne gondolja senki, hogy sétagalopp lesz nekünk a csoportkör. Mindig a legmagasabb célokat tűzzük ki magunk elé, ennek megvalósításában pedig az első lépés a csoportgyőzelem megszerzése, azt célozzuk meg.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A-CSOPORT: Metz Handball (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Team Esbjerg (dán), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, CSM Bucuresti (román), SG BBM Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)
B-CSOPORT: SCM Ramnicu Valcea (román), GYŐRI AUDI ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest (francia), Odense Handbold (dán), Podravka Koprivnica (horvát)

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
11 órája

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik