Kézilabda: Végre elmehetek a férfi BL döntőjére – Bulatovics

Vágólapra másolva!
2020.07.08. 19:08
null
Katarina Bulatovicsnak a társakkal közös öröm és bánat hiányzik majd leginkább (Fotó: Török Attila)
A profi kézilabdától június 29-én Győrből visszavonuló Katarina Bulatovics nem tudja elképzelni, hogy napi szinten a kézilabdában maradjon, de szurkolóként vissza fog térni a mérkőzésekre. A következő évben Győrben is láthatjuk még, és végre el tud menni a férfi BL négyes döntőjére.

 

„A jelenlegi helyzetben nehéz hosszú távra tervezni, egyelőre napról napra lehet. Az biztos, hogy a családomnak akarok élni, anya akarok lenni – idézte az eurohandball.com Bulatovicsot. – Ezenkívül be akarom fejezni a tanulmányaimat, már nem sok van a mesterkurzusból.”

A négyszeres BL-győztes azt mondta, nem akar napi szinten a kézilabdában dolgozni.

„Nem akarok aktív szerepet vállalni a sportágban, ezt nem tudom elképzelni. De nagy szurkoló maradok, az biztos. Végre megtehetek olyan dolgokat, amiket eddig nem. A minap például belegondoltam, hogy elmehetek a férfi BL négyes döntőjére Kölnbe. Régi álmom volt, de eddig nem valósíthattam meg” – mondta Bulatovics.

Hozzátette, a pályán leginkább a csapattársakkal közös öröm és bánat fog hiányozni neki.

„Nem szakadok el teljesen, biztos, hogy Győrben ott leszek néhány BL-meccsen” – mondta Bulatovics, aki külön köszönetet mondott Bartha Csabának, hogy a győriek vezetőjeként rugalmasan kezelte a visszavonulását, és a koronavírus miatt kialakult huzavonában teret adott neki arra, hogy szabadon döntsön a visszavonulásáról. Ezt végül akkor jelentette be, amikor eldőlt, hogy nem lesz idén női BL négyes döntő.

A karrierjéről elmondta, a legemlékezetesebb pillanat számára a legkeserűbb is, a 2012-es londoni olimpián megnyert ezüstéremre büszke, de az elveszített döntő örök bánat marad számára. Persze 2012 így is a legsikeresebb éve volt, hiszen Eb-t nyert a montenegrói válogatottal, és BL-t a Podgoricával.

Legfrissebb hírek

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
18 órája

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57
Ezek is érdekelhetik