Férfi kézi El: visszalépett egy német és egy spanyol csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.13. 16:56
null
Sven-Sören Christophersen szerint a Bundesliga épp elég kihívást jelent a következő versenyévre (Fotó: AFP)
A német TSV Hannover-Burgdorf és a spanyol BM Logrono La Rioja is visszalépett a férfi kézilabda Európa-liga következő idényének küzdelmeitől.

 

A német csapat honlapján Eike Korsen ügyvezető igazgató kifejtette, a szervezési, egészségügyi és pénzügyi kockázatok túlságosan megterhelőek lennének a klub számára.

Sven-Sören Christophersen sportigazgató hozzátette, a húszcsapatos, 38 fordulós Bundesliga több mint elegendő kihívást jelent számukra a jelenlegi körülmények között, hiszen a német élvonal a világ legerősebb bajnoksága.

A spanyol csapat honlapján megjelent közlemény szerint a BM Logrono La Rioja a koronavírus-járványból fakadó bizonytalanságok miatt nem szerepel a második számú európai kupasorozatban, ugyanis „a stabilitás megőrzése érdekében felelősségteljes döntésre van szükség".

Három dán női klub, a Köbenhavn HB, a Silkeborg és a Randers már tavasszal jelezte, hogy nem akar indulni az Európa-ligában.

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
20 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
21 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28
Ezek is érdekelhetik