Férfi kézi: a Veszprém edzőmeccset játszik Talant Dujsebajev csapatával

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 13:27
null
A Veszprém újra összecsap a Kielcével (Fotó: Tumbász Hédi)
Augusztusban felkészülési mérkőzést játszik egymással a Telekom Veszprém és a lengyel Kielce kézilabdacsapata.

A telekomveszprem.hu tájékoztatása szerint a magyar együttes augusztus 21-én várhatóan 18 órakor játszik a lengyel bajnoki címvédővel Veszprémben. Azt egyelőre nem tudni, hogy a járványhelyzetre való tekintettel lehetnek-e nézők a találkozón, ám a bakonyi klub jelezte, valószínűleg az egyik magyar sportcsatorna élőben közvetíti az összecsapást.

A két csapat a 2019–2020-as idényben kétszer találkozott egymással a Bajnokok Ligájában. A Veszprém a Kielce otthonában 34–33-ra kikapott, odahaza viszont 28–24-re nyert.

A 2019-es BL négyes döntőben az elődöntőben a Veszprém három góllal bizonyult jobbnak a korábban a magyar válogatottat is irányító Talant Dujsebajev csapatánál.

David Davisék a Kielce elleni meccs előtt a Tatabányával, a Gyöngyössel és a Balatonfüreddel játszanak felkészülési mérkőzést.

A TELEKOM VESZPRÉM FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Augusztus 5.: Telekom Veszprém–Grundfos Tatabánya
Augusztus 8.: Telekom Veszprém–HE-DO B. Braun Gyöngyös
Augusztus 15.: Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE
Augusztus 21.: Telekom Veszprém–PGE Kielce (lengyel)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
10 órája

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
Tegnap, 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
Tegnap, 11:03

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05

Kézilabda: a 14. helyen zárta az U21-es férfi-vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.06.27. 18:31

Kézilabda: a 13. helyért játszik a vb-n az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.06.26. 16:08
Ezek is érdekelhetik