Női kézi: volt érdiek és svéd válogatottak Nagybányán, cél a BL-szereplés

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.04. 13:11
null
Jelena Lavko Érdről Nagybányára igazol (Fotó: Török Attila)
Háromesélyes lehet a következő idényben a román női kézilabda bajnokság, miután az idei félbeszakadt idényben a harmadik helyen állt Minaur Baia Mare látványos átigazolásokkal vált a SCM Ramnicu Valcea és a CSM Bucuresti kihívójává. A nagybányai csapat román, szerb, svéd, japán és a brazil válogatott játékosokkal szeretne bekerülni a Bajnokok Ligájába, bár ősszel még csak az Európa-ligában szerepelhet. 

 

A klubvezetés elsőként a vezetőedző Costica Buceschi szerződését hosszabbította meg két évvel, aki a város 2014-es bajnokcsapatát, a HCM-t is irányította. A korábban a román válogatottnál is dolgozó edző pedig elsőként az őszi doppingbotrány miatt az élvonalból kizárt Corona román klasszisait, Eliza Buceschit, Cristina Laslót és Bianca Bazaliut szemelte ki, annak ellenére, hogy egyelőre nem szerződtethetik őket. A Nemzeti Doppingellenes Ügynökség ugyanis várhatóan június 10-án jelenti be a brassói kézilabdázókra kiszabott büntetést.

Hét másik játékost viszont már le is igazolt a Minaur, közülök a szintén román válogatott Ana Maria Tanasie a 2014-es bajnokcsapatban is szerepelt – a balszélső most Nagydisznódról, a Magura csapatától tér vissza. A többi új szerzemény légiós, köztük az Érd két szerb átlövője Jovana Kovacsevics és Jelena Lavko mellett a svéd Filippa Idehn (kapus, Silkeborg) és Mikaela Massing (balátlövő, Thüringer), a brazil Larissa Arraujo (balszélső, Kolozsvár) és a japán Aszuka Fudzsita (jobbszélső, Borussia Dortmund) érkezett. Beállós posztra a szintén svéd Linn Blohmmal (Koppenhága) és a román Angela Cionca (Tenerife) a kiszemelt, de a Prosport portál szerint velük még nem egyeztek meg.

Az előző kiírás meghatározó nagybányai játékosai közül a román válogatott Sonia Seraficeanu és Anca Polocoser, az ukrán Helena Riszankova és Jaroszlava Burlacsenko, valamint a két fiatal tehetség, Andreea Popa és Kerekes Éva maradt a Minaurnál.

A Minaur férficsapata, amely az Európa-ligában indul a következő szezonban, Gyöngyösről igazolt új kapust, a 21 éves, székelyudvarhelyi születésű Buzogány Barna személyében.

Legfrissebb hírek

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44

Szöllősi-Schatzl Nadine az idény végéig a Metzben játszik

Kézilabda
2025.03.11. 22:51

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Újabb magyar válogatott játékosra csapott le a Metz – hivatalos

Kézilabda
2025.01.30. 12:16

Olimpiai bronzérmes dán irányítót szerződtetett a győri női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.01.23. 12:18

Szemerey Zsófi a nyáron hazatér Metzből

Kézilabda
2025.01.05. 14:13

Norvégiában folytatja a svédek veterán kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.01.02. 16:43

Nagy Martin decemberben Dániába kerül kölcsönbe

Kézilabda
2024.12.09. 18:40
Ezek is érdekelhetik