Női kézi NB I: háromszoros BL-győztest szerződtetett a Szombathely

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.03. 10:46
null
Orbán Adrienn Kisvárdáról érkezik Szombathelyre (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia vezetőségének sikerült megállapodni a 33 éves, 168 cm magas jobbszélsővel, Orbán Adriennel – olvasható a szombathelyikezilabda.hu oldalon.

 

A szombathelyiek új játékosa a Győri Audi ETO KC-nál nevelkedett, a zöld-fehér csapatban összesen több mint tíz évet töltött el, de megfordult Győrújbaráton, Komáromban és Vácon is, s az előző három idényt Kisvárdán töltötte, ahol a csapat kapitánya is volt.

A győriekkel hétszeres magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes lett, és háromszoros Bajnokok Ligája-győztesnek is mondhatja magát.

A magyar válogatottban 38-szor lépett pályára, szerepelt a 2009-es, kínai világbajnokságon, valamint a 2018-as franciaországi Európa-bajnokságon is.

„Vágytam egy kis változásra, újabb kihívásra, illetve most már szerettem volna közelebb kerülni a Győrben élő családomhoz is, így kedvező volt számomra a szombathelyiek megkeresése. Úgy gondolom, hogy nagyon jó csapatba, jó társaságba kerülök, már a mögöttünk hagyott szezonban is szimpatikus volt, amit az SZKKA mutatott az NB I-ben. Részemről biztos, hogy nem lesz probléma a beilleszkedéssel, ebben is van rutinom, nem ez az első klubváltásom a pályafutásom során” – mondta az új szombathelyi játékos.

„Információim szerint egyben marad a társaság, ez mindenképpen pozitív, ráadásul vannak, akiket személyesen ismerek, mivel korábban játszottunk együtt. Tetszett a szombathelyi mérkőzés atmoszférája, rendkívül szimpatikusak voltak a hazai szurkolók, akik nagyon jó hangulatot teremtettek. Már az első, újonc évében stabil csapata lett Szombathelynek, ezt a jövőben még tovább kell erősíteni, szeretném kihozni magamból a maximumot az új klubomnál, igyekszem jó teljesítménnyel hozzájárulni az SZKKA sikereihez. Minden erőmmel azon leszek a társaimmal , hogy egy jó szezont produkáljunk, és hogy egységes meghatározó csapat legyünk. Nagyon várom a szezont!” – nyilatkozta a csapat honlapján Orbán Adrienn.

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Győr–Odense döntő

Kézilabda
41 perce

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

Kézilabda
7 órája

Katrine Lunde elmondta, miért tudtak hétgólos hátrányból fordítani a Metz ellen

Kézilabda
10 órája

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
22 órája

Dione Housheer: Álom a négyes döntőben játszani, a győri szurkolók rengeteg energiát adtak

Kézilabda
23 órája

Bruna de Paula: Azért Per az öltözőben még korántsem volt ennyire nyugodt

Kézilabda
Tegnap, 17:43

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
Tegnap, 16:39

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
Tegnap, 12:28
Ezek is érdekelhetik