Női kézi: június végén kezdheti meg a felkészülést a Győr

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 17:03
null
Győrben már a következő idényre készülnek (Fotó: Tumbász Hédi)
Győrben már körvonalazódik, hogyan kezdi el a következő idényt a női kézilabdacsapat. Szabó Tamás kommunikációs és nemzetközi igazgató a Sport Tv Mai helyzet című műsorában arról is említést tett, hogy a tervek szerint június végén indul a kilenchetes felkészülése a csapatnak.

A műsorban a koronavírus-járvány hatásai is szóba kerültek, érintve a klubok költségvetését is: Azt hiszem, ez a vírushelyzet okozta változás és a leállás sokakat elgondolkodtat. Látván azt, amit elnök úr, dr. Bartha Csaba nap mint nap végez a klub érdekében, bizakodó vagyok, hogy nálunk Győrben nem lesz nagy földindulás, és igazából talán még ha jól sikerül, akkor egy megerősödött állapotban tud kijönni a klub ebből a helyzetből” – fogalmazott Szabó Tamás.

„Egyre komolyabb pénz áramlott a női kézilabdába és a férfibe meg főleg, és nem biztos, hogy ezek a források továbbra is tarthatók lesznek. Tehát valamilyen szinten egy pici visszaesés lehet talán mondjuk összköltségvetésében, és itt nem is egy klubnak mondanám, hanem összesen a férfi és női kézilabdában egyaránt. Ez viszont kicsit reálisabbá fogja tenni.

A túlárazott, nagyon komoly szerződések szerintem meg fognak szűnni, mindenhol realisztikusabb összegeket fognak ajánlani. De ezt még nagyon korai mondani, hiszen még nem láttuk át igazán a hatását. Ami a bizonyos, hogy az első hírekkel ellentétben nem beszéltünk szeptemberig tartó járványról talán, hiszen már most enyhítenek a szabályzásokon, ez pedig mindenképpen afelé mutat, hogy talán nem lesz olyan mértékű a visszaesés, a csökkenés vagy a szponzorok elvándorlása, mint amelyre előzetesen lehetett számítani, amikor az első nagyon negatív híreket hallottuk” – mondta a győriek kommunikációs és nemzetközi igazgatója.

Legfrissebb hírek

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Osztrák válogatott balátlövővel erősített a Szombathely – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 18:29

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

A Mosonmagyaróvár nagy csatában győzött Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.04. 19:35

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28

Szlovén irányítóval erősít a Győr – hivatalos

Kézilabda
2025.04.02. 13:16

Több hétre kidőlt a győriek kiválósága

Kézilabda
2025.04.02. 10:45
Ezek is érdekelhetik