Kézi BL: íme, a kalapbeosztás a csoportkör sorsolása előtt

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 21:29
null
Elkészítették a kalapbeosztást, Győr az 1., az FTC pedig a 3. kalapból várja a csoportkör sorsolását (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a sorozat hivatalos honlapján tette közzé a férfi és a női Bajnokok Ligája csoportkörének július 1-jén esedékes sorsolásához szükséges kalapbeosztásokat. A férfiaknál a Veszprém az 1., a Szeged pedig a 3., a nőknél a Győr az 1., az FTC pedig a 3. kalapba került.

 

A csoportkör sorsolása előtt a nőknél és a férfiaknál is a sorozatban induló 16-16 csapatot 4-4 kalapba sorolták. Mivel az új lebonyolítási rendszer szerint két 8 csapatos csoportban küzdenek majd az együttesek, az egyes kalapokból 2-2 csapat kerül majd be az A- és a B-csoportba is.

Az EHF tájékoztatása szerint azonos országból érkező csapatok nem kerülhetnek egy csoportba, így a Veszprém és a Szeged, illetve a Győr és az FTC biztosan elkerüli egymást a csoportkörben.

A csoportkörben oda-visszavágós rendszerben zajlik majd a küzdelem, a 14 fordulót követően a csoportok első két-két helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik helyezettek egy-egy oda-visszavágós párharcban harcolhatják ki a legjobb nyolc közé jutást.

A férfi és a női kézilabda BL csoportkörének sorsolására egyaránt július 1-jén, szerdán 18 órakor kerül sor Bécsben.

KALAPBEOSZTÁS A FÉRFI KÉZILABDA BL CSOPORTKÖRÉNEK SORSOLÁSÁRA
1. kalap: PSG Handball (francia), HC Vardar 1961 (északmacedón), TELEKOM VESZPRÉM, Barca (spanyol)
2. kalap: THW Kiel (német), Kielce (lengyel), Aalborg Handbold (dán), FC Porto (portugál)
3. kalap: Meskov Breszt (fehérorosz), Motor Zaporizzsja (ukrán), HBC Nantes (francia), MOL-PICK SZEGED
4. kalap: Celje (szlovén), PPD Zagreb (horvát), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)

KALAPBEOSZTÁS A NŐI KÉZILABDA BL CSOPORTKÖRÉNEK SORSOLÁSÁRA
1. kalap: GYŐRI AUDI ETO KC, Rosztov-Don (orosz), Metz Handball (francia), SCM Ramnicu Valcea (román)
2. kalap: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Team Esbjerg (dán), Vipers Kristiansand (norvég), Borussia Dortmund (német)
3. kalap: CSZKA Moszkva (orosz), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, Brest (francia), CSM Bucuresti (román)
4. kalap: Krim Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), Odense Handbold (dán), SG BBM Bietigheim (német)

Legfrissebb hírek

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
4 órája

Nyert az Ikast, és beérte pontszámban az FTC-t a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
Tegnap, 9:40

Tíz góllal is vezetett, végül öttel nyert a Metz Debrecenben a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.11.08. 21:30

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28
Ezek is érdekelhetik