Kézi: „Nem kaptam megfelelő esélyt” – ezért távozik a Kisvárdától az átlövő

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 09:54
null
Tena Petika távozik a Kisvárdától (Fotó: szon.hu)
Távozik a női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárdától a horvát Tena Petika – ezt a játékos a szon.hu-nak árulta el, hozzátéve, hogy úgy érzi, nem kapta meg a megfelelő esélyt a bizonyításra.

 

A még mindig csak 19 esztendős balátlövő tavaly márciusban igazolt a Kisvárdához, ám egy (csonka) idény elhagyja az együttest – mint Tena Petika elmondta, a Békéscsabánál folytatja a pályafutását.

„Elsősorban azért választottam a Békéscsabát, mert tetszett az az irány, az a jövőkép, melyet a klub felvázolt nekem és hogy ezt fiatal játékosokkal szeretnék megvalósítani. Úgy érzem, beleillek ebbe az elképzelésbe, és bízom benne, hogy megfelelő esélyt kaphatok itt a bizonyításra és a további fejlődésre, amit szerintem az edző személye is garantál. Már várom a közös munkát, és azt hiszem, ha elég keményen és céltudatosan fogunk dolgozni, elérhetjük kitűzött céljainkat” – ecsetelte választását Petika, aki arról is szót ejtett, hogy miért távozott a Kisvárdától.

„Óriási boldogsággal és ambícióval vágtam neki az előző szezonnak Kisvárdán, ami ugyan nagyon izgalmas volt számomra, de sajnos mégsem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Igazából nem kaptam megfelelő esélyt arra, hogy megmutathassam a valódi tudásomat, viszont azért rengeteget tanultam belőle. Lehetőségem nyílt megismerni több olyan embert is, akik inspiráltak, illetve segítettek akkor is, amikor igazán szükségem volt rá. Azt viszont remélem, hogy az előttünk álló szezonban sokkal inkább megmutathatom majd a valódi arcomat és képességemet.”

A klubváltást a Békéscsaba már korábban bejelentette.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Elek Gábor: Olyanok voltunk, mint a papírhajó, ahogy kaptunk egy kis terhet, elsüllyedtünk

Kézilabda
2025.08.04. 18:42

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32
Ezek is érdekelhetik