Gábor Gábor – Papp Bálint jegyzete

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 22:19

A rendszerváltás előtt és után is kis túlzással a fél ország a televízió előtt ült kéthetente, és nézte a Szomszédokat. A kultikus (a ki tudja, hányadik ismétlés alkalmával is csaknem százötvenezren követték a már jól ismert fejleményeket 2017-ben) sorozat legendás szereplői között is üde színfolt volt Gábor Gábor. A gyakorlatilag mindenben üzleti potenciált szimatoló, de a lehetőségeket kiaknázni képtelen, ügyeskedő és helyezkedő vállalkozót Koltai János alakította. A magyar női kézilabda-válogatott irányítását átvevő két Gáborra, Danyira és Elekre viszont korántsem igaz, hogy eddig ne sáfárkodtak volna hatékonyan a lehetőségeikkel.

Hétfő óta tehát hivatalosan is beköszöntött a Gáborok korszaka női nemzeti csapatunknál. A 2016 és 2019 között dirigáló dán Kim Rasmussen január eleji felmentése után és az idő rövidsége miatt kézenfekvő és logikus megoldásnak tűnt, hogy a március közepén Győrbe tervezett olimpiai selejtezőn a két legjobb hazai klubcsapatot irányító két edző közösen vegye kézbe a marsallbotot.

A világjárvány miatt azonban a kvalifikációs tornát és az ötkarikás játékokat is elhalasztották egy évvel. A hazai szakszövetség elnöksége döntési helyzetbe került: kitart a munkát épphogy csak elkezdő páros mellett, vagy a rendelkezésre álló – az olimpiai halasztás miatt immár hosszabb – felkészülési időt is figyelembe véve új kapitánnyal és teljesen új felállással képzeli el a folytatást. Mindkét megoldás mellett és ellen is nyilván szólnak, szóltak érvek, az pedig majd – legkésőbb 2021. március 21-én, az ötkarikás selejtező végén – kiderül, hogy jó döntést hozott-e a kéziszövetség.

Egy azonban biztos: Danyi Gábornál és Elek Gábornál jobban kevesek ismerik a hazai mezőnyt és a válogatott játékosokat, ahogy az is tény, hogy a két tréner pontosan tisztában van a kapitányi poszt súlyával és felelősségével is, ami most különösen nagy. A női válogatott olimpián legutóbb 2008-ban szerepelt, míg dobogón húsz éve Sydneyben állt. Világbajnokságon tizenöt, az Európa-bajnokságok történetében pedig nyolc évet kell visszamennünk az időben, ha a legutóbbi magyar érmet keressük (mindkettő bronz volt), miközben az elmúlt négy évben elkönyvelhettük a nemzeti csapat történetének legrosszabb vb- és Eb-helyezését (15. és 12. hely) is.

Felesleges is hangsúlyozni, a sportág és a női szakág szempontjából milyen fontos lenne sikeresen megvívni az ötkarikás kvalifikációt – nyilatkozataik és eddigi munkásságuk alapján ez aligha Gáboron és Gáboron múlik.

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.08.09. 07:13
Ezek is érdekelhetik