Női kézi: a sok munka és az őszinteség az FTC új szélsőjének mottója

A hét nyári érkező közül utolsóként talán a „legnagyobb nevet”, a világbajnok Angela Malesteint jelentette be az Ferencváros női kézilabdacsapata márciusban. Kovács Anett-tel együtt ő hivatott pótolni a Győrbe szerződő Lukács Viktóriát.

A holland jobbszélső gyerekként atletizált, és – ellentétben az FTC egy másik friss szerzeményével, a német Emily Bölkkel – szülői előzmények nélkül, csupán a nővérét követve kezdett kézilabdázni nyolcévesen. Ugyan Hollandia az elmúlt években a női mezőny meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát, nagyjából húsz évvel ezelőtt még szinte gyerekcipőben járt a sportág.

„Gyerekkoromban mindenki azt kérdezgette tőlem, no, hogy megy a röplabda? Nagyon ideges voltam emiatt – kezdte a Nemzeti Sportnak Angela Malestein, az FTC-Rail Cargo Hungaria jobbszélsője. – Már egészen kiskoromban tudtam, hogy egyike akarok lenni a legjobb játékosoknak. Iskoláskorban sokan barátságkönyvet vezettek, és én mindig azt írtam beléjük: profi kézilabdázó leszek.”

Úgy tervezte, hogy előbb a holland élvonalban játszik, aztán külföldre szerződik, hiszen hazája bajnoksága nem elég erős ahhoz, hogy a legjobbak közé jusson. Édesanyjának csupán annyi feltétele volt, fejezze be az iskolát, így amint 19 évesen ezt megtette – sportmarketinget és kommunikációt tanult –, Németországba, a Blomberghez igazolt. Az akkori edző, André Fuhr igazi nemzetközi topkategóriás tehetségnek nevezte, büszke volt arra, hogy a Blomberg szerezte meg az előző évben az U19-es Eb-n az All star-csapatba is beválasztott szélsőt.

„Közel volt Hollandiához, biztonságos választásnak tűnt. Dániából is kaptam ajánlatokat, de mindig azt gondoltam, fiatalon az a fontos, hogy sokat játsszak, így azt éreztem, jó lesz a német bajnokság, rengeteget fejlődhetek. Először éltem egyedül, külföldön, de nem zavartak a nehézségek. Fiatalok alkották a csapatot, azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek, szóval egy pillanatig sem hiányzott Hollandia. Oké, persze, nem mindig volt könnyű, ám ilyenkor csak hazatelefonáltam, és anya máris meglátogatott.”

Két blombergi év után úgy érezte, eljött az idő a váltásra, és előrelépett, következett a Bietigheim csapata, amellyel két bajnoki címet szerzett, az EHF-kupában és a Bajnokok Ligájában is szerepelt. „Együtt fejlődtünk a csapattal – összegezte a hat évet Malestein, akit elmondása szerint megismertek az országban, plusz az előző idényben posztján a bajnokság legjobbjának választották. – Sokat tanultam a szabályokról, hiszen a német meglehetősen szabálykövető nép. Ugyanakkor talán én is átadtam valamit, úgy éreztem, szeretik a hollandok spontaneitását, hogy a flowélményt keressük, próbáljuk élvezni a játékot és az életet is. Több skandináv játékosunk is volt, akiknek hasonló a mentalitásuk, jó egyveleget alkottunk.”

Malestein kérésünkre jellemezte a német bajnokságot: a Bietigheim, a Thüringer HC és a Dortmund emelkedik ki, viszont a többi klub kevesebb pénzből gazdálkodik, a játékosoknak dolgozniuk kell, és nem tudnak a kézilabdára koncentrálni. Úgy látja, több jó edzőre és nagyobb klubra van szükség, hogy a Bundesliga még erősebb legyen. „Nem hiszek abban, hogy valaki topjátékos lehet úgy, hogy napi nyolc órát dolgozik – beszélt filozófiájáról a holland jobbszélső, aki profiként játszott Németországban. – Megértem, ha sok lánynak szüksége van arra, hogy mást is csináljon a kézilabdán kívül, ám szerintem a nyolcórás munka már sok, törődni kell a testeddel.”

Mint mondja, részben azért is igazolt a Ferencvárosba, mert erősebb a magyar bajnokság. A nagyszerűen sikerült decemberi világbajnokság után persze megnőtt az érdeklődés iránta, több ajánlat közül választhatott, de neki az FTC-é volt a legjobb.

„Ha követed a topkézilabdát, akkor nem kell bemutatni a Ferencvárost – folytatta Malestein. – Erős csapat, sok fiatallal, mindig Bajnokok Ligájában szerepel, és jól is teljesít. Tradicionális klub, nagy szurkolótáborral. Találkoztam velük a Bietigheimmel, és nem mondom, hogy ideges lettem vagy féltem az atmoszférától, de azért azt éreztem, hú, nem lesz könnyű itt játszani. Egyébként imádok sok ember előtt kézilabdázni, szeretem, ha figyelem övezi a csapatot a sportágat, nem mindegy, hogy ezer vagy tízezer ember előtt játszol. Több ilyen szurkolótábor kellene, hogy a férfiak szintjére emelkedjen a szakág.”

A korábban az FTC-ben szereplő honfitársak közül a következő idénytől a Siófokot erősítő Laura van der Heijdent kérdezte ki a zöld-fehéreknél szerzett tapasztalatokról. A jobbátlövő pozitívumokról mesélt, de mint Malestein mondja, mondhatott volna akárki akármit, ő érezte, neki most ez lesz a legjobb.

A jobbszélsőnek új szerepkört kell megszoknia, hiszen a klubcsapataiban és a válogatottban is a fiatalok közé tartozott, gyakran az együttes legifjabb játékosa volt („a bemelegítésnél az idősek–fiatalok meccsen mindig az utóbbi csoportba tartoztam”), az alaposan megfiatalított keretben rutinosnak számít majd.

„Érdekes, de jó is lesz. Sok meccset nézek, ismerem a Ferencváros fiataljait. Például a jobbátlövő Klujber Katrin nagyon jó a korához képest. Sokszor nem számít a tapasztalat, kellenek a fiatalok, akik nem törődnek a nyomással, csak mennek előre. Úgy érzem, jól össze tudunk majd játszani, már van is néhány ötletem.”

Felvetettük, hogy Klujber jobbszélsőként kezdte, mire a holland játékos úgy reagált, tipikus út, hogy a szélsőből némi rutint szerezve jobbátlövő lesz. „Az ifjúsági válogatottban még szerepeltem átlövőként, de nem voltam elég jó, nem is tudnék ezen a poszton játszani.”

Új klubja jellemzésekor megjegyezte, eddig hiányzott az utolsó lépés a még nagyobb eredmények eléréséhez – tesszük hozzá, hogy például BL négyes döntőbe jusson a csapat. „Dolgozni, dolgozni, dolgozni meg egy kicsit dolgozni kell, és akkor sikerülhet – adott receptet és egyben ízelítőt gondolkodásából. – Fontos, hogy őszinték legyünk egymással, az edzővel és ő velünk, közösen kell harcolni a sikerért.”

A tervek szerint július elején érkezik meg Budapestre, akkor kezdi meg az alapozást a csapattal. A karantén időszakát egészen jól vészelte át, hiszen egyrészt próbált a pozitívumokra koncentrálni, másrészt edzésben maradt. Mostanság holland tehetségekkel játszik heti kétszer, illetve otthonában kisebb konditerem van, erősít és fut. „Arra gondolok, hamarosan vége ennek az időszaknak, és akkor legközelebb a pályafutásom befejezése után kell ilyen sokáig nélkülöznöm a kézilabdát.”

Ha már a holland tehetségek. Angela Malestein 2009-ben kapott először meghívót a felnőttválogatottba, 17 évesen már szerepelt a norvég-dán közös rendezésű 2010-es Európa-bajnokságon. A holland együttes már mutogatta az oroszlánkörmeit, a nyolcadik helyen zárt, a középdöntőben például 27–19-re le is győzte a magyar válogatottat, amelynek legeredményesebbje hat góllal a leendő csapattárs, Szucsánszki Zita volt (a mieink végül a tizedik helyen zártak). Ugyanakkor még távolinak tűnt a holland alakulat felemelkedése, akkor talán ők sem tudták, világ- és Európa-bajnoki érmeket hoz az elkövetkező évtized.

„Kezdetben senki sem ismert minket, általában ötszáz, néha ezer néző előtt játszottunk, egy televíziós tartott a csapattal. Aztán a 2015-ös dániai vébéezüst után óriásit nőtt a médiaérdeklődés, mindenki velünk akart interjút készíteni, mi meg csak néztünk: ez meg mi a fene? Azóta nagyjából megszoktuk, hogy a középpontba kerültünk, bár őrület megélni például, hogy márciusban tízezer szurkoló előtt játszottunk tesztmeccset a spanyolokkal. Elképesztő, hiszen tudjuk, honnan indultunk, ugyanakkor az is bennünk van: végre, mert rengeteget dolgoztunk ezért. Menő, hogy az éttermekben és a bárokban is a mi mérkőzéseinket nézik.”

A sikereknek szerinte csak az egyik összetevője, hogy jó játékosaik – Lois Abbingh, Estavana Polman vagy Tess Wester – vannak, fontos, hogy mindig, de mindig nagyon nyerni akarnak, hogy régóta ismerik egymást és keményen dolgoznak a sikerért. Gyerekként álmodott arról, hogy jó játékos lesz, BL-ben kézilabdázik, ám az sosem fordult meg a fejében a világbajnoki diadal, gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartotta. Most viszont már az olimpiai bajnoki címről sem túlzás ábrándozni.

„Így van, igaz – és szerintem éppen ez a válogatottunk egyik erénye – tudom, a földön kell járnunk. Rendben, megnyertük a legutóbbi világbajnokságot, ám a következő tornán ismét a nulláról kell kezdenünk, hiszen sok a jó csapat a mezőnyben. Ugyanakkor Tokióban könnyebb lesz, hiszen Rióban még minden új volt, a válogatott először szerepelt olimpián. Igaz, végtére is, a kézilabda kézilabda, mindegy, milyen eseményen játszol.”

Már izgatottan várja, hogy Budapestre utazzon és elkezdje a felkészülést a csapattal, bár szívfájdalma, hogy francia buldogja, Bikkel nem tarthat vele. Nem bírja a repülést, így Malestein a határok megnyitásáért szurkol, hogy édesanyja elhozhassa autóval.

Unokahúga, Esra is nagyon hiányzik majd neki. „Ő a legcsodálatosabb dolog az életemben, imádja a kézilabdát. Gyakran tartott velem az edzésre, meccsekre Bietigheimben és a válogatottban is, olyan volt, mintha kapott volna még néhány nagynénit. Hiányozni fognak, de a nővéremnek már mondtam, az a szabály, hogy legalább havi egyszer eljönnek hozzám.”

Malestein a szabadidejét szereti a barátaival tölteni, illetve imád utazni, Instagram-profilja is árulkodik hobbijáról, Thaiföldtől Las Vegasig sok helyen járt. „A járvány miatt most nem lehet utazni, ráadásul az olimpia miatt jövőre sem akarok messzire menni, de egyszer mindenképpen visszatérek az Egyesült Államokba, mert nagyon tetszik az ország. A pályafutásom vége után pedig biztos rengeteget utazom majd, akkor anélkül mehetek, hogy adott időre vissza kellene térnem. Az viszont nem most lesz, hiszen imádok játszani.”