Videó: Zsóri Dániel kézilabdás párja lábbal is jól bánik a labdával

Vágólapra másolva!
2020.04.01. 11:01
Borgyos Panna, a DVSC 19 éves kézilabdázója megmutatta, lábbal sem bánik ügyetlenül a labdával. A dekázásban párja, Zsóri Dániel, a Mol Fehérvár FC Puskás-díjas futballistája segített neki.

A 19 esztendős Zsóri tavaly a Debreceni VSC színeiben mutatkozott be az NB I-ben, ráadásul első mérkőzésén ollózós győztes gólt rúgott a Ferencváros ellen a 93. percben. Ezt a találatot választották meg 2019 legszebb góljának, így a 2000-ben született fiatal csatár lett a 2009-ben alapított Puskás-díj első magyar nyertese. Zsóri a tavasszal az NB II-es Budaörsben kapott játéklehetőséget a Fehérvár és a Pest megyei klub közötti kooperációs szerződésnek köszönhetően.

A korosztályos válogatott Borgyos Panna a 2016–2017-es évadban debütált a női kézi NB I-ben a DVSC játékosaként. A fiatal irányító a mostani idényben kilenc bajnoki meccsen jutott szóhoz a Debrecenben, összesen tizenhárom gólt dobott. a 2009-ben alapított Puskás-díj első magyar nyertese. Zsóri a tavasszal az NB II-es Budaörsben kapott játéklehetőséget a Fehérvár és a Pest megyei klub közötti kooperációs szerződésnek köszönhetően.

A korosztályos válogatott Borgyos Panna a 2016–2017-es évadban debütált a női kézi NB I-ben a DVSC játékosaként. A fiatal irányító a mostani idényben kilenc bajnoki meccsen jutott szóhoz a Debrecenben, összesen tizenhárom gólt dobott.

#maradjotthon

1,312 Likes, 4 Comments - Zsóri Dániel (@zsoridani7) on Instagram: "#maradjotthon



 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
Tegnap, 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
Tegnap, 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Változott a DVSC Vámos Petráék elleni BL-meccsének időpontja

Kézilabda
2025.10.02. 16:12

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31
Ezek is érdekelhetik