Női kézi: Vámosi Panna profi szerződést írt alá Debrecenben

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 16:49
A női kézilabda NB I-ben szereplő Debrecen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Vámosi Panna aláírta három évre szóló profi szerződését.

Panna már a 2017–2018-as szezonban a Fehérvár elleni idegenbeli meccsen bekerült az NB I-es keretbe, igaz, azon a találkozón még nem lépett pályára. Az utánpótlás-bajnokságokban évek óta számolatlanul lőtte a gólokat, sőt a jelenlegi szezonban már kettős játékengedéllyel szerepelt a Hajdúnánás együttesében, s az NB I B-s bajnokságban 14 találkozón 96-szor volt eredményes. A DVSC felnőttcsapatába idén januárban robbant be, két bajnokin szerzett 7 gólja mellett a nemzetközi porondon is megmutatta magát: a cseh Baník Most ellen lépett először pályára, majd a német Thüringer HC ellen már háromszor is eredményes is volt. Vámosi Panna első profi kontraktusa július 1-től érvényes – olvasható a dvsckezilabda.hu-n.dvsckezilabda.hu-n.

„Nagyon örülök az új szerződésnek, régi vágyam vált ezzel valóra. Nagyon fontos lépés ez a karrieremben. Mindent meg fogok tenni, hogy bizonyítsak, ez a szerződés pluszmotivációt jelent számomra. Tizenkilenc éves vagyok, nagyon sokat kell még tanulnom. Három év múlva huszonkét éves leszek, akkorra már szeretnék stabil első osztályú játékos lenni, nagyon örülnék neki, ha ez Debrecenben valósulhatna meg!”– fogalmazott Vámosi.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51
Ezek is érdekelhetik