Női kézi: Tomori hamarosan megkezdheti a súlyzós edzéseket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 19:07
Másfél hét múlva megkezdheti az otthoni súlyzós edzéseket Tomori Zsuzsanna válogatott kézilabdázó.

A Siófok KC védekező-specialistája az M4 Sportnak adott pénteki interjúban elmondta: három és fél hete műtötték meg, és most szülei házában gyógyul. Fájdalmai már nincsenek, kisebb sétákat már tesz a kertben, minimális terhelést a szobabiciklizés is ad. Súlyzós edzéseket pedig öt hét után végezhet majd a klubtól kapott útmutatások alapján.

„Ehhez majd kicsit jobban körül kell néznem itthon, sok kreatív videót láttam az interneten, hogy mivel lehet a súlyzókat helyettesíteni” – fogalmazott a 32 esztendős balátlövő, akit a regeneráció mellett a koronavírus-járvány is otthonához köt.

Tomori hozzátette: örül a családdal töltött időnek, hiszen 15 éves kora óta nem volt egyhuzamban ennyi időt otthon. Mint mondta, sokat beszél csapattársaival is.

Klubja március 5-én közölte, hogy Tomori krónikus belszervi probléma miatt hat-nyolc hétig nem kézilabdázhat.

Legfrissebb hírek

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:59

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.20. 16:09

Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.18. 15:45

Kézilabda: „A srácok bizonyították, jó úton járnak” – Gulyás István

Utánpótlássport
2025.06.18. 14:56

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
2025.06.17. 17:10

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29
Ezek is érdekelhetik