Kézi: „Jó döntés, hogy az EHF próbálja a lehető leghamarabb folytatni a sorozatokat”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 13:00
null
Horváth Gabriella (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Horváth Gabriella, az EHF végrehajtó bizottságának tagja volt a Sport Tv Mai helyzet című műsorának vendége. Elmondta, az európai  szövetség igyekszik az egészségügyi helyzet figyelembe vételével, de a lehető leghamarabb pályára küldeni a kézilabdázókat, hogy folytatódjanak a sorozatok.

Mint ismert, az EHF úgy döntött, júniusban folytatódnak a nemzetközi kupaküzdelmek, a négyes döntőket pedig augusztusban és szeptemberben rendezik meg. Emiatt furcsa helyzet állhat elő, hiszen több játékos klubot vált a nyáron, azaz előfordulhat, hogy nem ugyanazzal a kerettel vesz részt a final fouron egy csapat, mint amellyel kiharcolta azt.

„Az európai szövetségnek nemcsak a szakmai szempontokat kellett figyelembe vennie a döntés meghozatalakor – mondta Horváth Gabriella.Olyan helyzetben vagyunk, mint még soha. A kluboknak elképesztő mennyiségű anyagi veszteségük származik abból, hogy nincsenek mérkőzések. Nem létezik ideális megoldás. Természetesen meg kell vizsgálni sok mindent, de ez egy rendkívüli állapot, amiben mindenki igyekszik a legjobb megoldást választani. Szerintem felelősségteljes döntés az EHF részéről, hogy próbálja a lehető legkorábban pályára küldeni a kézilabdázókat.”

„Nyilván az EHF-nek is vannak fontos szerződései, amelyekből jelentős bevétel származik. Ebben az összes partner, a média és a klubok is érdekeltek. Pillanatnyilag nehéz igazságos megoldásokról beszélni. A legjobb az lenne, ha ugyanazokkal a feltételekkel végig tudna menni egy bajnokság, ám ez most nem az az időszak. Össze kell szedni a legtöbb tudást, s ezek fényében kell meghozni a döntést. A jövő nagyon bizonytalan.”

„Bátor lenne a gazdasági hatások kapcsán jósolgatni. Sokkal mélyebb elemzések kellenének ehhez. Amit ki lehet jelenteni, hogy rendkívül jelentős következményei lehetnek ennek a helyzetnek gazdasági szempontból. Nem mindegy, hogy a kézilabda honnan folytatja majd a sportpiacon. Ezért fontos, hogy az EHF dolgozik a legjobb megoldáson. Szükség van tervekre, mi lesz a folytatásban.”

Horváth Gabriella hozzátette, az olimpiai selejtezőkre vásárolt jegyeket visszaválthatóvá kívánják tenni a szurkolók számára. A final four más helyzet, minden négyes döntőre érvényesek a megvásárolt belépők, ám ha valaki az új időpontban nem tud elmenni az eseményre, keresnek megoldást a kártérítésre.

A TELJES BESZÉLGETÉS:

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Őrizetbe vették az Európai Kézilabda-szövetség montenegrói alelnökét

Kézilabda
2025.10.08. 14:01

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Ismét Michael Wiederert választották meg az EHF elnökének – hivatalos

Kézilabda
2025.09.19. 12:31

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik