Férfi kézi: a Veszprém kölcsönadja a 19 éves magyar jobbátlövőt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 10:20
null
Szuharev Lev 2019 őszén bemutatkozott a Bajnokok Ligájában (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, Szuharev Lev a következő idényben kölcsönben az Egerben játszik.

A 2000-es születésű utánpótlás-válogatott jobbátlövő a legutóbbi két évadban összesen tizenötször került be a Veszprém felnőttcsapatának meccskeretébe. Többek között három SEHA-liga találkozón, valamint a Sporting elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen is pályára lépett. Ezeken összesen tizenkétszer talált be – emelte ki a telekomveszprem.hu.

Szuharev 2016-ban Nyíregyházáról igazolt a bakonyiakhoz. A koronavírus miatt lezárt 2019–2020-as idényben főként az NB I/B-ben játszott, összesen 17 gólt dobott.

Az Eger a 9. helyen állt az élvonalbeli tabellán, amikor félbeszakadt a bajnokság.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik