Női kézi: nézők nélkül játszanak le BL- és EHF-kupa-meccseket

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 20:06
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt egy női Bajnokok Ligája- és két női EHF-kupa-mérkőzést zárt kapuk mögött játszanak le Dániában.

Mint arról beszámoltunk, a dán miniszterelnök, Mette Frederiksen arra szólított fel, hogy minden olyan tömegrendezvényt mondjanak le vagy halasszanak el az országban, amely ezernél több embert vonz. Az intézkedés egyelőre március végéig érvényes. A helyi labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit, továbbá az FC Köbenhavn Istanbul Basaksehir elleni Európa-liga-visszavágóját is zárt kapuk mögött játszanak le.Mint arról beszámoltunk, a dán miniszterelnök, Mette Frederiksen arra szólított fel, hogy minden olyan tömegrendezvényt mondjanak le vagy halasszanak el az országban, amely ezernél több embert vonz. Az intézkedés egyelőre március végéig érvényes. A helyi labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit, továbbá az FC Köbenhavn Istanbul Basaksehir elleni Európa-liga-visszavágóját is zárt kapuk mögött játszanak le.

Ezt követően az EHF azt a döntést hozta, hogy az Esbjerg–Metz BL-mérkőzést (vasárnap, 16.50 óra), továbbá az EHF-kupában az Odense–Lada (vasárnap, 15 óra) és a Herning-Ikast–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (vasárnap, 15.30 óra) összecsapást nézők nélkül rendezik meg.

A szövetség azt is közölte, továbbra is folyamatosan monitorozza a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet Európában, és ahol szükség van rá, ott a helyi hatóságokkal egyeztetve és iránymutatásaikat követve azonnal cselekszik.

Legfrissebb hírek

Nyert az Ikast, és beérte pontszámban az FTC-t a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
Tegnap, 9:40

Tíz góllal is vezetett, végül öttel nyert a Metz Debrecenben a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.11.08. 21:30

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28

A legutóbbi négy BL-meccsen három vereség – menesztette vezetőedzőjét a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.11.04. 11:57
Ezek is érdekelhetik