Női kézi: Bulath mégsem folytatja, visszavonul az idény végén

H. K./MTIH. K./MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 13:30
null
Bulath Anita visszavonul az idény végén (Fotó: Dömötör Csaba)
Bulath Anita, a női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC ikonja az idény végén befejezi a pályafutását – tudatta a klub a hivatalos honlapján.

Mint olvasható, a DVSC keretében újabb változás állt be – noha a gárda a 2020–2021-es idényre is szerződést kötött Bulath Anitával, a 36 esztendős átlövő családi okok miatt mégsem vállalja a következő szezont, s idén nyáron visszavonul.

„Anita néhány nappal ezelőtt kért, hogy családi okok miatt szeretné felbontani a következő szezonra megkötött szerződését, mi pedig természetesen akceptáltuk ezt” – mondta el Ábrók Zsolt.

A 36 éves balátlövő korábban a Dunaújváros, a Veszprém, a horvát Podravka Koprivnica, illetve a dán Köbenhavn és Viborg HK csapatában szerepelt. A magyar válogatottban 2004 és 2015 között 106 mérkőzésen 239 gólt dobott.

Az alig 23 év átlagéletkorú csapat vezetőedzője továbbra is Köstner Vilmos lesz.

Ábrók Zsolt a mai sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az elitképzést biztosító országos akadémiai rendszer részeként a női szakágban Győr és Budapest mellett Debrecenben kezdi meg működését az akadémia. A szakmai feladatokra a magyar szövetség a DVSC Kézilabda Kft-t kérte fel. Hozzátette: a képzés célja, hogy a 15-19 éves korosztály legjobbjaiból elsőosztályú játékosokat neveljenek. Az első kiválasztást március 19-én tartják majd a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta, hogy jelenleg a női kézilabda a város legsikeresebb sportága, amely az akadémiai rendszerrel tovább erősödhet. Az utánpótlás-neveléshez Debrecenben a megfelelő anyagi forrás és az infrastruktúra is rendelkezésre – fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a következő szezonban is a Schaeffler-csoport – amely az FAG Magyarország Kft. debreceni csapágygyárának is a tulajdonosa – lesz a DVSC névadó szponzora.

Az újonnan igazolt játékosokról itt olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik