Női kézi: az ETO jelentős összeggel támogatja a Győri Segélyalapot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.28. 13:05
A Győri ETO női kézilabdacsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub minden munkavállalója együtt, jelentős összeggel támogatja a Dézsi Csaba András polgármester által létrehozott Győri Segélyalapot, melynek célja a koronavírus elleni helyi küzdelem segítése.

Azt gondolom, hogy azon győri emberek közül, akik bajba kerülhetnek jelen helyzetből kifolyólag, bizonyára sokan klubunk, a Győri Audi ETO KC szurkolói, akik szurkolásukkal támogattak minket hazai pályán és idegenben is, időt és pénzt sem kímélve. Most nekünk, megbecsült, győri polgároknak kötelességünk, hogy visszaadjunk valamit a helyi társadalom, a közösség tagjainak. Egyeztetve klubunk összes munkavállalójával, mindenki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, és március havi jövedelméből mindenki felajánlott egy összeget, ezt elnöki hatáskörben kiegészítettem. Ezek alapján a klub munkavállalói és az egyesület közösen, egy összegben 5 millió forinttal járul hozzá a Győri Segélyalap működéséhezmondta a felajánlásról Bartha Csaba, a klub elnöke, aki kifejezte elismerését az egészségügyi dolgozók és a szakemberek áldozatos munkájáért, valamint felhívta a figyelmet az óvintézkedések és a rendeletek betartásának fontosságára is. Azt gondolom, hogy azon győri emberek közül, akik bajba kerülhetnek jelen helyzetből kifolyólag, bizonyára sokan klubunk, a Győri Audi ETO KC szurkolói, akik szurkolásukkal támogattak minket hazai pályán és idegenben is, időt és pénzt sem kímélve. Most nekünk, megbecsült, győri polgároknak kötelességünk, hogy visszaadjunk valamit a helyi társadalom, a közösség tagjainak. Egyeztetve klubunk összes munkavállalójával, mindenki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, és március havi jövedelméből mindenki felajánlott egy összeget, ezt elnöki hatáskörben kiegészítettem. Ezek alapján a klub munkavállalói és az egyesület közösen, egy összegben 5 millió forinttal járul hozzá a Győri Segélyalap működéséhezmondta a felajánlásról Bartha Csaba, a klub elnöke, aki kifejezte elismerését az egészségügyi dolgozók és a szakemberek áldozatos munkájáért, valamint felhívta a figyelmet az óvintézkedések és a rendeletek betartásának fontosságára is.

Engedjék meg, hogy ezúton kívánjak erőt és kitartást minden szakembernek, és ezúton szeretnék megkérni minden ETO-szimpatizánst, győrit és minden magyar embert, hogy tegyen meg mindent a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, és lehetőség szerint maradjon mindenki otthon!”

Legfrissebb hírek

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
12 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01
Ezek is érdekelhetik