Női kézilabda: két kapus is távozik nyáron a DVSC-től

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 17:12
null
Triffa Ágnes öt idény után távozik Debrecenből (Fotó: Tumbász Hédi)
Az idény végén távozik a Debrecen női kézilabdacsapatától két kapus, Triffa Ágnes és Oguntoye Viktória.

„Nem lesz egyszerű a váltás, hiszen érzelmi szálak kötnek Debrecenhez – idézi a klub honlapja az ötödik idényét a DVSC-nél töltő Triffa Ágnest. Nehéz lesz elhagynom a klubot, amelynél összesen fél évtizedet töltöttem, de nekem már a magánéletemre is gondolnom kell. A nagy távolság miatt ritkán tudtunk találkozni, és ez hosszú távon nem szerencsés. A szezon végéig azonban mindent megteszek, hogy minél sikeresebb legyen a csapat, és mindig jó szívvel fogok gondolni Debrecenre!”

Triffa új klubjáról még semmit sem lehet tudni, de a nyilatkozatából leszűrhető, hogy a fővárosban vagy a környékén folytatja.

„Szeretek Köstner Vilmossal dolgozni, de fontos számomra, hogy közelebb legyek a családomhoz – fogalmazott Oguntoye Viktória, aki szintén a távolság miatt távozik Debrecenből. – Ez volt a fő szempont, amikor úgy döntöttem, hogy másutt folytatom a pályafutásomat. De az idénynek még nincs vége, s most a DVSC minél eredményesebb szereplésére koncentrálok!”

A pótlásukra egy érkezőről már tudni lehet: Dunaújvárosból érkezik Csapó Kyra.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02

A döntő utolsó két forduló következik a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik