Női kézi NB I: Többen mondták, hülyeség lenne abbahagyni – Bulath

– Sokat gondolkodott?
– Volt mit megfontolni – válaszolta Bulath Anita, a DVSC Schaeffler 36 éves átlövő-irányítója, aki bár a visszavonuláson is morfondírozott, további egy évig a csapat játékosa marad. – Amikor két évvel ezelőtt aláírtam a nyáron lejáró szerződésemet, úgy éreztem, az idén befejezem. Aztán elkezdődött az idény, egyre jobb formába lendültem, és többen mondták, hülyeség lenne abbahagyni.

– Ön is így érezte?
– Azért megfordult a fejemben, hogy most kellene lezárni, hiszen ha jól alakul a tavaszi szezon, akkor jó szájízzel fejezném be a pályafutásomat. Meg aztán ott a kérdés: vajon tudom-e így folytatni a következő idényben? Végül meggyőztem magam, még van bennem lendület, és a családom szempontjait figyelembe véve is belefér az újabb év.

– Volt légiós, válogatott, nyert bajnoki címet, kupát – mi hajtja még?
– Úgy érzem, a rutinomnak köszönhetően tudok segíteni a fiataloknak. Sok magyar játszik Debrecenben, egyre többet beszélünk róluk, mert jók, remélem, hogy kicsit hozzá tudok tenni a pályájuk alakulásához. Bármivel odajöhetnek hozzám, ráadásul bizalommal keresnek is, én pedig élvezem ezt a szerepet. Persze nem tutujgatom őket, a negatívumot is elmondom.

– Meg lehet szokni, hogy ön a korelnök?
– Néha még hüledezem, egyik-másik játékostársam kétezres születésű, máskor ki sem számolom a korkülönbséget, és van olyan, aki akkor született, amikor elkezdtem játszani az NB I-ben… Ám inkább oda se figyelek erre vagy csak nevetek rajta.

– Pláne, hogy nem lóg ki közülük. Gyereknevelés mellett hogyan tud ilyen jó formában kézilabdázni?
– Ez jó kérdés, néha már azt sem tudom, merre vagyok arccal előre. Próbáltam maximálisan végigcsinálni az alapozást, és mindig mindent százszázalékosan elvégezni. Mondjuk, az edzőnk, Vili bá néha nevet, amikor azt mondom, nem tudok száz százalékot nyújtani, merthogy „amúgy sem szoktál”. Nem egyszerű, hiszen otthon vár a gyerek, ha beteg és nem alszom éjszaka, attól még ugyanúgy teljesíteni kell másnap, de az anyasággal erőt is kaptam, többet kibírok.

– Motiválta a hosszabbításban, hogy egy versenyképes Debrecenben játszhat?
– Alakul a csapat, a vezetőség – ahogyan tervezte – egyben tartotta a társaság magját. Évek óta azonos koncepció szerint, egyre inkább összeérve játszunk, már csukott szemmel is tudjuk, mit akar a másik. Hullámvölgyeink persze vannak, bárkit el tudunk kapni, de bárki le is győzhet minket. Fel kell nőni, elbírni a kötelező sikerek jelentette terhet, mint az EHF-selejtezőben.

– Van hiányérzete a csoportkörös búcsú miatt?
– Hiányérzet mindig van, mondjuk, a Kastamonu elleni hazai meccs végjátéka miatt is, többször is nüanszok döntöttek. Tanulásnak nagyszerű volt, hogy bejutottunk a csoportkörbe, de roppant kemény terhelés volt, belefáradtunk, a sérülések miatt egy-két fiatalt mély vízbe kellett dobni. Remélem, hogy a tapasztalatokat magunkkal víve jövőre még felkészültebbek leszünk, és messzebbre jutunk.

– Mennyit számít, hogy megszűnik a többfrontos terhelés?
– Biztosan sokkal több energiánk lesz a bajnoki meccsekre. December óta maximum egy-egy pihenőnapunk volt, ám előfordult, hogy akkor meg utaztunk. Elég durva sorozat volt, szellemileg is megterhelő, de február végén talán kapunk két napot, amikor nem a kézilabdával foglalkozunk.

– Az NB I-ben negyedik a csapat, a Magyar Kupában az FTC következik a négyes döntőért.
– Fontos lenne megnyerni a hazai meccseket, idegenben meg bemutatni egy-két bravúrt, és akkor a négy között végezhetünk, igaz, könnyen ki is csúszhatunk onnan. A kupában zárt kapus meccset játszunk, kár érte, hiszen mindig sokat segítenek a szurkolóink, ám tény, most még nyitva van a kapu.