Női kézi: a Fradi százgólos jobbszélsőt igazol – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 13:12
null
Kovács Anett az FTC-nél folytatja (Fotó: Imre György, Békés Megyei Hírlap)
A Ferencváros bejelentette, szerződtette Kovács Anettet, a Békéscsaba 25 esztendős kézilabdázóját.

A Mezőtúron született kézilabdázó a nyáron csatlakozik Elek Gábor csapatához, Kovács Anett két évre szóló megállapodást kötött a FTC-Rail Cargo Hungariával.

A gólerős jobbszélső – aki 17 évesen mutatkozott be a hazai élvonalban – a női NB I előző idényében kereken száz gólt dobott. Kim Rasmussen korábbi szövetségi kapitány meghívót küldött neki a válogatottba, ám még nem lépett pályára a legjobbak között. Kovács a mostani kiírásban 17 mérkőzésen összesen 53-szor volt eredményes.

A Danyi Gábor, Elek Gábor páros által kihirdetett friss keretben is szerepel Kovács Anett.

„Jó néhány csapat érdeklődött irántam, de az nagyon meglepett, hogy a Ferencváros is jelezte, szívesen látna – idézi a fradi.hu Kovács Anettet.Mindenki azért dolgozik, hogy ilyen nagy csapathoz kerülhessen, ezért örülök neki, hogy én megkaptam a lehetőséget. Tizenhárom évet töltöttem Békéscsabán, nagyon sokat köszönhetek a nevelő együttesemnek, de bízom benne, hogy a Fradiban még tovább fejlődhetek. Izgalmas év áll előttem, Békéscsabáról furcsa lesz a fővárosba költözni, de biztosan megszokom majd. Azt érzem, hogy újjá kell építenem a váramat, hiszen minden új lesz nekem, de nagyon várom már.”

„Régóta figyeltük Kovács Anett játékát, s mert a jobbszélső poszton erősítenünk kellett, szerettük volna őt átigazolni
– mondta Bognár László ügyvezető igazgató. – Anett az előző idényben csapata egyik leggólerősebb játékosa volt, a bajnokságban szerzett száz gólja önmagáért beszél, nem is csoda, hogy a magyar válogatott keretébe is meghívót kapott. Bízom benne, hogy a Népligetben még tovább fejlődik és hasonlóan sok góllal segíti a Ferencvárost is.”

Mint ismert, a nyáron elhagyja a Ferencvárost a válogatott jobbszélső Lukács Viktória, aki a Győri Audi ETO-ban folytatja pályafutását. Jelen állás szerint Kovács Anett és Bánfai Kíra lesz a keret két jobbszélsője.

Az FTC a közelmúltban három érkezőt jelentett be: a Thüringer HC-tól Emily Bölk és Alicia Stolle, a Rosztov-Dontól pedig Julia Behnke csatlakozik a népligetiekhez. További hír, hogy Kovacsics Anikó hosszabbított, míg Hornyák Dóra visszatér Debrecenbe.

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
16 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
17 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
18 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
18 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik