Női kézi: rasszista inzultus érte a Siófok légiósát, a DVSC elnézést kért szurkolói miatt

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 13:52
null
Gnonsiane Niombla támadásánál néhány DVSC-szurkoló huhogott (Fotó: Török Attila)
A DVSC kézilabdacsapata bocsánatot kért a szurkolók szerdai, rasszista magatartása miatt.

A Debrecen szerdán a Siófokkal csapott össze (30–39), ám mikénta dvsckezilabda.hu fogalmaz, „a találkozó jó hangulatát megzavarta egy jelenet, melynek során néhány másodpercig huhogtak a hazai szurkolók a siófoki Gnonsiane Niombla támadásánál”.

Az eset után a Tor Odvar Moen, a Siófok trénere, valamint Nerea Pena, a gárda játékosa is felháborodva konstatálta a történteket.

„Szomorú vagyok amiatt, hogy amikor a játékosunk sokadszor szerzett gólt, a szurkolók nem megfelelő magatartást tanúsítottak. Szeretném, ha a klub és a szövetség tenne az ellen, ami ma történt, és a jövőben nem ismétlődne meg” – mondta Moen.

A szakember után Pena is elmondta a véleményét az esetről.

„Mint csapatkapitány, nekem is itt kell ülnöm, és ugyanannyira szomorú vagyok, mint az edzőm. Hét éve itt vagyok Magyarországon, de velem még sosem történt hasonló, nagyon szégyellem, hogy manapság ilyen megtörténhet. Csak annyit szeretnék mondani, hogy az egész csapat Niombla mellett áll, és remélem, hogy hasonló sohasem történik meg a jövőben.”

Később maga Gnonsiane Niombla is megszólalt, ő az Instagram-oldalán szintén azt írta, hogy még sosem tapasztalt hasonlót korábban, s köszöni a csapatnak, hogy támogatja.

„Oktatás 0, viselkedés 0, agy 0” – tette hozzá a posztban.



Csütörtökön a DVSC a hivatalos honlapján adott ki közleményt az esettel kapcsolatban.

„Vezetőedzőnk, Köstner Vilmos rögtön a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kinyilvánította bocsánatkérését a kollégájával, a Siófok edzőjével és csapatkapitányával szemben.Azonbanezúttal is őszintén elnézést kérünk Gnonsiane Niomblától, a Siófok csapatától, és minden sportbaráttól a klubunk, a csapat és a szurkolótábor nevében! Kinyilvánítjuk, hogy sportszervezetünk elhatárolódik a történtektől, határozottan elítéli azt, mint ahogyan minden kirekesztő, sértő megnyilvánulást. Kifejezzük továbbá, hogy mennyire nagyra becsüljük, elismerjük Gnonsiane Niombla teljesítményét és eredményeit, amit nem halványíthat el semmilyen nem kívánatos megnyilvánulás” – olvasható a DVSC közleményében.

A klub hozzáteszi, a mérkőzést követően elemezték a video- és hangfelvételeket, ezek alapján a huhogó szurkolókat nem tudták beazonosítani, de „nem szervezett megnyilvánulásról van szó”.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
11 órája

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51
Ezek is érdekelhetik