Női kézi: Csalódott vagyok, de az élet megy tovább – Rasmussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.08. 17:25
null
Kim Rasmussen csalódott, mert nem fejezhette be, amit elkezdett (Fotó: Kovács Anikó)
Közösségi oldalán írt búcsúüzenetet Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya. A kedden menesztett dán tréner úgy fogalmazott: csalódott, mert nem fejezhette be, amit elkezdett, de az élet megy tovább.

 

Mint ismert, az MKSZ kedden felmentette a munkavégzés alól Kim Rasmussent, aki szerint a nemzetközi szövetség (IHF) szankciója csak ürügy volt a menesztésére. Később a magyar szövetség is reagált, szerdán pedig a dán szakember közösségi oldalán elbúcsúzott a magyar válogatottól.

„Az arcomra van írva minden, de jól vagyok, nem tud már meglepetést okozni ez a szakma. A legjobbamat adtam, keményen dolgoztam, és ez a legfontosabb számomra. Folyamatosan jöttek a kihívások, három év alatt háromszor kellett újraépítenem a belső védekezésünket, végbement egy nagy generációváltás, és még így is eljutottunk az olimpiai selejtezőig. Szerettem volna befejezni, amiért idejöttem, természetesen csalódott vagyok, de az élet megy tovább, remélhetőleg új ajtók nyílnak meg előttem.. Hálával tartozom a stábomnak, amely keményen dolgozott, a játékosoknak, akik mindig a maximumot nyújtották, valamint a szurkolóknak a támogatásért. Köszönöm, Magyarország, sok sikert!” – olvasható Kim Rasmussen bejegyzésében.



Legfrissebb hírek

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
21 órája

Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

Kézilabda
2025.07.03. 15:11

Norvégiai tornán vesz részt a magyar női kéziválogatott

Kézilabda
2025.06.23. 09:19

„Nem változtatnék semmin” – a 25 évesen visszavonult irányító, Lakatos Rita története

Kézilabda
2025.06.17. 12:11

Golovin Vlagyimir: A cél a csoport első helye

Kézilabda
2025.05.22. 20:38

Három kontinensről kapott ellenfelet a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

Kézilabda
2025.05.22. 18:38

Női kézilabda: a magyar válogatott az első kalapba került a világbajnokság sorsolásán

Kézilabda
2025.05.14. 11:26

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03
Ezek is érdekelhetik