Női kézi: „Az FTC és a Győr között nincs ám akkora ellentét”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 09:49
null
Danyi Gábor (balra) és Elek Gábor tavaly márciusban (Fotó: Tumbász Hédi)
Az M4 Kézilabda magazinjában nyilatkozott először közösen a női válogatott múlt héten kinevezett kapitány párosa, Danyi Gábor és Elek Gábor. Többek között a kinevezésükről, a klubjaik kapcsolatáról és a válogatottal kapcsolatos terveikről beszéltek.

 

„Nagyon komolyan gondoljuk, hogy ebben a helyzetben nem is szabadott mást mondani, mint hogy nekiugrunk ennek a nagyon szép, de nagyon nehéz feladatnak” – kezdte Danyi Gábor a Győri Audi ETO vezetőedzője.

„A magyar kézilabdának nagyon nagy szüksége van arra, hogy összefogjon. Erre már voltak példák a múltban. Ez nagyon kemény és nehéz feladat, ugyanakkor nagyon szép is” – tette hozzá Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria szakvezetője.

„A Ferencváros és a Győr között nincs ám akkora ellentét, mint ahogy néha fel van ez nagyítva. A játékosok, köztünk, a vezetők között semmi probléma sincs. Nem ellenségek vagyunk, hanem ellenfelek. Az, hogy a szurkolók között van, az természetes és normális… pláne, ha esetleg két sörrel többet iszik meg az egyik a másiknál” – fogalmazott Danyi, aki kiemelte, hogy Kim Rasmussennel ellentétben sportpszichológus segítségét is igénybe fogják venni a válogatottnál, hiszen a felkészítés mentális része „néha fontosabb, mint maga a szakma”.

A győri edző a keretről annyit mondott, hogy a mag nyilvánvalóan adott, és az sem titok, hogy a Ferencváros játékosaira épül.

„Ezen már nem kell gondolkodni – reagált Elek Gábor a szakmai stáb összetételére vonatkozó kérdésre. – Mondhatom azt is, hogy a keret is megvan, de nyilván nem most és itt szeretnénk kihirdetni.”

A Fradi-edző elárulta, február 10-én találkoznak először a stábbal és a kerettel, Budaörsön lesz egy kétnapos összetartás, ahol az alapelveket tervezik lefektetni, és a szerepeket ismertetik a válogatott tagjaival.

Legfrissebb hírek

Nem indul a bronzérmes Esztergom a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.02. 20:50

A Metztől elköszönő Emma Jacques alig várja a közös munkát Elek Gáborral

Kézilabda
2025.06.02. 11:23

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hat új igazolással vág neki a következő idénynek a bronzérmes esztergomi női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.05.27. 11:16

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Golovin Vlagyimir: A cél a csoport első helye

Kézilabda
2025.05.22. 20:38
Ezek is érdekelhetik