Férfi kézilabda: a spanyol sikerek nyomába eredtünk

 

Míg decemberben a nőknél, januárban a férfiaknál játszott döntőt világeseményen Spanyolország kézilabda-válogatottja. A spanyol hölgyek drámai küzdelemben elbukták a Japánban megrendezett világbajnoki döntőt Hollandia ellen, az urak viszont nem hibáztak Horvátországgal szemben a vasárnap véget érő Eb-n, így rövid időn belül két nemzetközi tornáról is éremmel tértek haza (nem beszélve a hétvégén záruló budapesti vízilabda Eb-ről, amelyen a nőknél arany-, a férfiaknál ezüstérmet szerzett Spanyolország).

Az osztrák, norvég, svéd közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar együttes is emlékezetesen szerepelt, miután a „halálcsoport” megnyerésével, majd a későbbi negyedik Szlovénia középdöntőbeli legyőzésével a 9. helyen végzett.

És hogy mi a kapcsolódási pont a spanyolok Eb-címe és a magyarok meglepően jó eredménye között?

A rendszer. Merthogy Gulyás István tavaly júliusi kinevezése óta lépten-nyomon arról hallani, hogy megfiatalított együttesünk az utóbbi hónapokban szemléletváltáson esett át. Olyan folyamatot kezdett el, amelyen Spanyolország is végigment a kilencvenes években, és amely számos taktikai variációt rejt magában – legfőképpen védekezésben. Ráadásul a mieinknek Chema Rodríguez személyében spanyol másodedzője is van.

De mi is az a spanyol stílus?

„Nagy titkot nem tudok elárulni ezzel kapcsolatban – mondta a Nemzeti Sportnak a Mol-Pick Szegedet 2013 óta irányító Juan Carlos Pastor, aki szövetségi kapitányként Spanyolországgal világbajnokságot nyert, Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, majd egy olimpiai harmadik helyezést követően lemondott posztjáról. – A spanyol stílusnak, mint minden rendszernek az a kulcsa, hogy a pályán és azon kívül is mindent megtegyenek egymásért a játékosok – enélkül mit sem ér az egész. Sokan azt hiszik, minden spanyol csapat ugyanazt a taktikát, játékelemeket alkalmazza, pedig ez nem így van. A lényeg, hogy a játékosnak kell az adott szituációban meghozni a legjobb döntést – az edző feladata, hogy erre felkészítse.”

Az 51 éves szakember szerint a barcelonai olimpia vízválasztó volt a spanyol kézilabdázás felemelkedésében, mivel ezután jöttek csak igazán az eredmények. Hozzátette, a világ legjobb klubjaiban szerepelnek honfitársai, akik sok mindent látnak, tapasztalnak, ezt a tudást pedig otthon és a válogatottban is kamatoztatják.

„Ahhoz, hogy átvegyék a mi rendszerünket, idő és türelem kell – ez a kettő viszont hiánycikk manapság – folytatta a Tisza-partiak mestere. – Egy biztos, a játékosok gondolkodásmódját meg kell változtatni, nemcsak játszaniuk, hanem érteniük is kell a kézilabdát – ez a legnagyobb kihívás. Valaki képes erre, más viszont sosem tudja levetkőzni a régi beidegződéseket.”

A Telekom Veszprém élére 2018 őszén kinevezett David Davis egyetértett szegedi kollégájával, a bakonyiak trénere szerint az 1992-es nyári játékok után egyre több pénzt fordítottak a sportra, köztük a kézilabdára is Spanyolországban.

„Az ország olimpiai lázban égett, büszkék voltunk magunkra a sikeres rendezés miatt, egyre több szabadidős program indult, egyre többen kezdtek el sportolni – mondta lapunknak David Davis, aki játékosként a „világverő” Ciudad Real tagja volt. – Addig a pontig a múltunkkal voltunk elfoglalva, kellett találnunk egy új célt, ami a sport lett. A bökkenő csak az volt, hogy mi, spanyolok, sem magasak, sem erősek nem vagyunk, ezért olyan rendszert kellett kidolgozni, amelyben inkább az ész dominál. Az elejétől kezdve csapatban gondolkodtunk, tudtuk, csakis együtt érhetünk el valamit.”

A magyar bajnoki címvédő szakvezetője úgy gondolja, a 2005-ös világbajnokságot sem azért nyerték meg a spanyolok, mert hemzsegtek a sztároktól, sőt, a válogatott játékosállománya az egyik leggyengébb volt akkoriban.

„Nem volt Mikkel Hansen típusú játékosunk, de olyan sem, aki kilenc méteren kívülről lődözi a gólokat – emlékezett vissza a 15 évvel ezelőtti eseményekre. – Volt viszont egy elképzelésünk meg persze egy Juan Carlos Pastorunk, aki nagyon jó közösséget alakított ki, amelyben mindenki tudta, mi a dolga a pályán.”

Davis szerint azonban, mint minden korszaknak, ennek is eljöhet a vége. A jelenlegi spanyol férfiválogatottból előbb-utóbb kiöregednek a játékosok.

„Hiába egyre elterjedtebb a spanyol stílus a klubcsapatokban is, hiába képzelik magukat sokan a rendszer szakértőjének, válogatott szinten kevés mérkőzés jut a taktikai elemek begyakorlására, ezért fontos, hogy ugyanazzal az állománnyal tudjon dolgozni az ember. Veszprémben annyival könnyebb volt a helyzetem, hogy támadásban már tudták a játékosok, mit kell tenniük, a védekezésen viszont nagyon sokat kellett dolgozni. Ma már intelligens sportolókra van szükség, akik úgy döntenek, hogy megfelelően analizálnak egy-egy helyzetet. Ez viszont nem mindenkinek megy.”