Férfi kézi Eb: sorozatban ötödször elődöntős a spanyol válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 10:54
null
Aguinagalde nagy meccsre számít a horvátok ellen (Fotó: AFP)
A címvédő spanyol válogatott sorozatban ötödik alkalommal jutott elődöntőbe a férfi kézilabda Európa-bajnokságon.

A spanyolok a középdöntő harmadik fordulójában 37–28-ra nyertek Fehéroroszország ellen hétfő este Bécsben. A címvédőnek ez volt a hatodik meccse és a hatodik győzelme a tornán, ezzel matematikailag is biztossá tette a négy közé jutását. Szerdán az ugyancsak százszázalékos Horvátország elleni rangadó tétje csupán a csoportgyőzelem lesz.

„Nagyon örülök, és természetesen elégedett vagyok az elődöntőbe jutással, illetve csapatom eddigi produkciójával” – nyilatkozta Jordi Ribera szövetségi kapitány. Hozzátette, kemény meccsre számít a horvátok ellen, mivel az utolsó fordulóban is nyerni akarnak. A spanyol–horvát találkozót szerdán 16 órától rendezik, ezért egyik csapat sem taktikázhat, tehát nem választhat magának elődöntős ellenfelet a másik csoportból.

A spanyolok sorozatban ötödször jutottak az elődöntőbe Európa-bajnokságon, és az elmúlt nyolc évben egyre javultak az eredményeik: 2012-ben a negyedikek lettek, majd 2014-ben bronz-, két évvel később ezüst-, legutóbb aranyérmet nyertek.

Julen Aguinagalde, a lengyel Vive Kielce beállója úgy vélekedett, ők és a horvátok is a győzelemért lépnek pályára az utolsó körben, ezért a középdöntő egyik legjobb mérkőzésére számít.

Gedeón Guardiola, a német Rhein-Neckar Löwen beállója elmondta, az elődöntőbe jutással teljesítették a torna előtt megfogalmazott elvárásokat, de mindenképpen szeretnének érmet nyerni.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
1. CSOPORT (BÉCS)

Fehéroroszország–Spanyolország 27–38 (16–17)
Ld.: Vailupau 8, Kules 6, ill. Solé 7, Á. Fernández 7, Maqueda 6

AZ ÁLLÁS
1. Spanyolország 4 4 131–105 +26 8
2. Horvátország 4 4 105– 91 +14 8
3. Németország 4 2 2 115–103 +12 4
4. Ausztria 4 1 3 103–120 –17 2
5. Fehéroroszország 4 1 3 102–124 –22 2
6. Csehország 4 4 100–113 –13 0

A középdöntős csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Vincze Szabolcs

 

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
8 órája

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
Tegnap, 8:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31
Ezek is érdekelhetik