Női kézi-vb: Szívesen! – mondta mosolyogva az Érd korábbi svéd légiósa

NEDELYKOV TAMÁS (Kumamoto)NEDELYKOV TAMÁS (Kumamoto)
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 10:00
null
Jamina Robertsnek (középen) fontos szerepe volt a németek legyőzésében (Fotó: Kovács Anikó)
Mint beszámoltunk róla, mivel Svédország legyőzte Németországot a hetedik helyért rendezett helyosztón a Japánban zajló világbajnokságon, így a magyar női kézilabda-válogatott is készülhet a jövő márciusi olimpiai selejtezőre. A skandináv csapat játékosait természetesen nem ez motiválta, hanem a saját helyzetüket szerették volna megkönnyíteni, de Henrik Signell szövetségi kapitány azért megjegyezte, jó látni, hogy másoknak is örömet szereztek.

Jamina Roberts beállása nagyot lendített a svédek játékán a németek elleni meccs első félidejében, a 2017–2018-as idényben Érden is megforduló 29 éves balátlövő négy góllal, kiharcolt hetesekkel és jó védekezéssel vette ki a részét a végül magabiztos győzelemből. Nem meglepő módon nem volt tisztában a ténnyel, hogy a sikerrel nekünk is segítettek, amikor szembesítettük vele, így reagált:

Szívesen”– felelte egy mosoly kíséretében Roberts, aki elmondta, ha a poszttársának nem megy a játék, próbál ő segíteni.

Tudtuk a meccs előtt, ha nyerünk, könnyebb olimpiai selejtezőcsoportba kerülünk, ezért mindent beleadtunk. Összességében vegyes a kép bennem a vébé kapcsán, könnyű csoportba kerültünk, majd a középdöntőben megvolt az esélyünk az elődöntőre, de ezt Montenegróval szemben nem tudtuk realizálni.”

A svédeket irányító Henrik Signell kiemelte, a németek jó kezdése után változtatniuk kellett néhány részleten, és jobban kiléptek védekezésben a német lövőkre.

Ez a mi napunk volt, magam sem vártam ilyen teljesítményt, egyértelműen ez volt a legjobb meccsünk a világbajnokságon. Jó látni, hogy a sikerünkkel másoknak is örömet szereztünk – jegyezte meg szimpatikusan Signell.

A németek kapitánya, Henk Groener szerint húsz perc után elfogyott az erejük, ziccereket rontottak, és bár mindent megpróbáltak, nem volt esélyük megragadni az utolsó szalmaszálat az olimpiai selejtezőre.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
A 7. HELYÉRT
Németország–Svédország 24–35 (13–18)
Ld.: Stolle 6, ill. Gulldén 7

A VB VÉGEREDMÉNYE
5. Montenegró
6. Szerbia
7. Svédország
8. Németország
9. Dánia
10. Japán
11. Dél-Korea
12. Románia
13. Franciaország
14. MAGYARORSZÁG
15. Angola
16. Argentína
17. Brazília
18. Szenegál
19. Szlovénia
20. Kongói DK
21. Kuba
22. Kazahsztán
23. Kína
24. Ausztrália

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐK CSOPORTBEOSZTÁSA
1. CSOPORT

A vb 2. helyezettje (Hollandia vagy Spanyolország)
A vb 7. helyezettje: Svédország
A világbajnokság 3. legjobb kontinensének (Afrika) képviselője: Szenegál
A világbajnokság 4. legjobb kontinensének (Amerika) képviselője: Argentína

2. CSOPORT
A vb 3. helyezettje (Oroszország vagy Norvégia)
A vb 6. helyezettje: Szerbia
A világbajnokság 2. legjobb kontinensének (Ázsia) 1. képviselője: Kína
A világbajnokság legjobb kontinensének (Európa) 2. képviselője: MAGYARORSZÁG

3. CSOPORT
A vb 4. helyezettje (Oroszország vagy Norvégia)
A vb 5. helyezettje: Montenegró
A világbajnokság legjobb kontinensének (Európa) 1. képviselője: Románia
A világbajnokság 2. legjobb kontinensének (Ázsia) 2. képviselője: Észak-Korea

Legfrissebb hírek

Női kézilabda Eb: a négy közé jutással nem kell selejteznünk a 2025-ös vb-re

Kézilabda
2024.12.12. 16:52

Megvannak a 2025-ös női kézi-vb helyszínei – itt játszunk, ha kijutunk

Kézilabda
2024.12.03. 13:34

„Svéd rémálom” – megalázó vereségről írnak a helyi lapok a svéd–magyar után

Kézilabda
2024.12.01. 09:44

Női kézilabda: megvan a holland válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Kézilabda
2024.10.08. 12:21

„Az övék lesz az egyik legjobb válogatott a jövőben” – a svéd szövetségi kapitány a magyar női kézilabdázókat méltatta

Párizs 2024
2024.08.07. 12:52

Svédország és Dánia közösen rendezne női futball Eb-t öt év múlva

Minden más foci
2024.07.24. 14:18

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40
Ezek is érdekelhetik