Női kézi-vb: megszólaltak a viharos végű döntő játékvezetői

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.17. 11:43
null
Julie (balra) és Charlotte Bonaventura (Fotó: AFP)
Még mindig beszédtéma a női kézilabda-világbajnokság Hollandia–Spanyolország fináléját (30–29) eldöntő hétméteres – nézzük, miként vélekednek róla az ítéletet meghozó francia játékvezetők, illetve a nemzetközi szövetség (IHF) játékvezetői bizottságának spanyol elnöke!

 

Mint beszámoltunk róla, a vasárnapi meccs végjátékában a spanyolok a győzelemért támadhattak, azonban Alexandrina Barbosa lövését védte Tess Wester. A hollandok kapusa ezután előre akarta dobni a labdát, csakhogy Ainhoa Hernández a hatosnál felugorva blokkolta. A beálló lába ugyan kívül volt, de a kezével belógott a hatos fölé (legalábbis ezt ítélték a játékvezetők), ami szabálytalan, és az utolsó fél percre vonatkozó szabályok értelmében a vétkesnek piros lapot kell felmutatni, a másik csapat heteshez jut. Így ítéltek a Bonaventura ikrek is, Lois Abbingh pedig bevágta a győztes gólt.

„Az a feladatunk, hogy mindig a megfelelő szabályt alkalmazzuk – idézi a francia szövetség honlapja az egyik játékvezetőt, Julie Bonaventurát. – Pillanatnyi kétségünk sem volt a döntés meghozatalakor. Akció közelben voltam, én álltam jobb szögben, és amikor a blokkolás történt, egyértelműen láttam, hogy a labda teljes terjedelmével nem hagyta el a hatost. S mivel ez az utolsó harminc másodpercben történt, piros lap és hétméteres járt érte. A tartalék játékvezetők ugyanígy látták, a mérkőzés után megerősítették nekünk. A meccs hajrájában is meg kell lennie bennünk a mentális frissességnek ahhoz, hogy a helyes döntést hozzuk meg. Természetesen az ilyen ítélet mindig megkérdőjelezhető, de ezen a világbajnokságon nem volt videobírós segítség.”

 

A francia páros szerint a döntésük teljesen összhangban állt a szabályokkal, és erre következtetnek abból is, hogy a nemzetközi szövetség nem foglalkozott külön az ítélettel. Sőt: az IHF játékvezetői bizottságának spanyol elnöke sem kifogásolta azt.

„Általánosságban úgy véljük, hogy a hajrák mindig kényes időszakában hozott ítéletekkel nem volt probléma a világbajnokságon, és ez különösen igaz a rendkívül izgalmas fináléra is, hiszen az a bizonyos döntés összhangban volt az utolsó harminc másodpercre vonatkozó szabállyal – fogalmazott a nemzetközi szövetség honlapján olvasható interjúban Ramón Gallego. – Normális esetben kétperces kiállítás jár az ilyen szabálytalanságért, de az utolsó harminc másodpercre a piros lap és a hétméteres vonatkozik.”

 

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik