„Az elején meglepetést is okozhattunk, ott lehettünk a legjobbak között, majd a tehetséges fiatalok beváltották a tehetségüket, majd később nüanszokon múlt a sikertelenség, aztán azt mondtuk, hogy nem baj – hát nagyon nagy baj ez... Itt alapvető célkitűzés volt az olimpiai kvalifikáció. Azoknak a tehetséges fiataloknak, akik nemzetközi szintű kézilabdázók lesznek, ki kell harcolniuk a helyüket. A fiatal játékosoknak, a jövő reménységeinek jövőre kell játszaniuk.”
Kim Rasmussen együttese a tizennegyedik helyen zárta a világbajnokságot. Mocsai Lajos a szövetségi kapitány felelősségéről is szót ejtett: „A felelősség, a felkészítés és a felkészülés, a játékfilozófia, ezeknek kell eredményesnek lenniük, és ezeket keresztül kell tudni vinni, ha öt napot volt a válogatottal, ha nem, mert az eredmény számít az élsportban. Gyakorlatilag bevállalni egy tornát egy átállási időszakban, az nagyon nagy rizikó. Ebben szerintem van szakmai probléma. Ismernie kell egy edzőnek, hogy mit bír el a válogatottja és mit nem. A tavalyi nem kvalifikációs világversenyen jó eredményt ért el a csapat, amelyiknem ugyanaz a csapat volt most – mérlegelnie kell, hogy a mostani legerősebb magyar válogatott volt-e ott.”
A korábbi szövetségi kapitány arra is kitért, mely posztokon volt hiányosság: „A szélsők helyzetbe hozása erőssége volt a válogatottnak. Az ott játszó fiatalok felkészültsége, technikai variabilitása azt gondolom, megfelel a nemzetközi szintnek. Ez jó. Az a nagy baj, hogy az ő játékformáló erejük ilyenképpen nem meghatározó, mert ők főleg befejező emberek, akár rendezetlen védelemmel, akár felállt védelemmel... Olyan hozható mérkőzések voltak, amelyeket kötelező jelleggel hozni is kellett volna ahhoz, hogy ott legyünk az első hétben. A három belső poszton játszó ember nem tudta azt realizálni, amire szükség van ma már a modern kézilabdában. Részben azért, mert a testsúly, magasság, lépéshossz, ugróerő, lövőerő, különböző terek bejátszása nem az a minőség volt, ami szükséges” – tette hozzá.