Női kézi: Szucsánszkinak nehéz volt a visszatérés, Hornyák izgult

Vágólapra másolva!
2019.12.30. 10:56
Az FTC-Rail Cargo Hungária nagy küzdelemben maradt alul 28–27-re a Győri Audi ETO KC-val szemben a női kézilabda NB I két ünnep közötti rangadóját. A mérkőzésen tért vissza a pályára a zöld-fehérek két játékosa is, Szucsánszki Zita és Hornyák Dóra, velük beszélgetett az NSO Tv. 



Mindketten júniusban adtak életet a kisfiuknak,
az ősz folyamán kezdték el újra az edzéseket, s most jött el az idő, hogy Elek Gábor élesben is bevesse őket.


Mindketten júniusban adtak életet a kisfiuknak,
az ősz folyamán kezdték el újra az edzéseket, s most jött el az idő, hogy Elek Gábor élesben is bevesse őket.

„Be kell vallanom, hogy az elején kicsit izgultam, de nagyon jó érzés volt újra a pályán lenni, és segíteni a csapatnak” – mondta Hornyák Dóra, aki egyelőre csak néhány perc játéklehetőséget kapott, de ennyi idő alatt is lőtt egy gólt.

Szucsánszki Zitát már a meccs előtti bemutatáskor hatalmas taps fogadta, hát még amikor az első félidőben bejött a pályára.

„Nagyon nehéz volt újra a pályán lenni – vallotta be az irányító. – Edzésen már van olyan, amit meg tudok és meg merek csinálni. A meccs az más, nagy a teher, inkább a tutit csinálja az ember, ami nem mindig jó. De sorozatban jönnek a mérkőzések, majd belejövök.”

Természetesen a szurkolók nem hagyták, hogy üres kézzel menjen haza, elhalmozták őt édességgel. De az NSO Tv-nek elmondta, nem fogja megenni a csokikat, s videónkból az is kiderül, hogy miért nem, és ki jár így jól. Emellett mindketten visszatekintenek a 2019-es évre, és azt is elmondják, mit kívánnak a 2020-asra.

KÉZILABDA
NŐI NB I
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 27–28
(13–12)
Elek Gyula Aréna, 1200néző.V:Horváth P., Marton B.
FTC:BÍRÓ B. – Lukács V. 3, HÁFRA N. 5, Snelder, Csiszár-Szekeres, KOVACSICS 6, Schatzl Nadine 5.Csere:KLUJBER 6 (1), Szucsánszki, Márton G. 1, Pásztor N., Debreczeni-Klivinyi, Hornyák D. 1, Christensen
Edző:Elek Gábor
GYŐR:Leynaud – Bódi 4, Nze-Minko 4, OFTEDAL 6, Brattset 2, Amorim 3, Puhalák.Csere:KISS É. (kapus), Edwige 1, Knedlíková, K. Bulatovics 1, Kurtovic 2 (2), A. Hansen, V. Kristiansen, FODOR CS. 5, Faluvégi D.
Edző:Danyi Gábor
Az eredmény alakulása.5. perc: 4–2. 7. p.: 4–4. 10. p.: 6–4. 15. p.: 8–7. 22. p.: 9–9. 26. p.: 9–10. 30. p.: 12–11. 36. p.: 17–12. 39. p.: 17–15. 41. p.: 19–16. 45. p.: 20–19. 49. p.: 21–22. 51. p.: 23–23. 55. p.: 23–26. 58. p.: 26–27
Kiállítások:8, ill. 4 perc
Hétméteresek:1/1, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Elismerésem az ETO-nak és nagyszerű mesterének, mert az ő húzásai fordították meg a mérkőzést. Kiss Éva a második félidőben sok ziccert hárított, ami az ő dicsérete és a mi kritikánk is. Örülök, hogy a nem jól sikerült világbajnokság után így tudtak kézilabdázni a játékosok, ám erre nem adnak pontot. Ha tudjuk tartani ezt a szintet, szép tavaszunk lehet.
Danyi Gábor:
– Örülök, hogy nagy mérkőzést vívtunk, az őszi Bajnokok Ligája-meccseink nem voltak ilyen színvonalúak. A Ferencváros jobban játszott nálunk, a második félidőben kétszer-háromszor is támadt a plusz hatért, ha betalál, nagy gondjaink lettek volna. Feljavult a kapusteljesítmény, és hosszabb a cserepadom, többet tudtam variálni, de nem szabad, hogy az FTC a szomorú vesztes szerepében legyen, jobban játszott, mint mi.

AZ ÁLLÁS
1. Győr1111361–257+10422
2. Siófok11812359–253+10617
3. Érd1183355–290+6516
4. FTC10721321–257+6416
5. Debrecen11722334–301+3316
6. Vác11524306–303+312
7. Dunaújváros10424251–253–210
8. Fehérvár10415253–294–419
9. MTK11416290–340–509
10. Kisvárda11326269–291–228
11. Szombathely12318300–360–607
12. Mosonmagyaróvár11218265–315–505
13. Békéscsaba11119287–330–433
14. SZISE1129274–381–1072

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16
Ezek is érdekelhetik