Női kézi: a vb-győztes beálló megosztaná boldogságát fradis társaival

– Danick Snelder világbajnok. Szokja már a titulust?
– Lassan azért tudatosul bennem, mit értünk el – mondta boldogan Danick Snelder, az FTC beállója, aki december közepén élete legnagyobb sikerét aratva a holland válogatottal megnyerte a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. – A nagy ünneplés közepette nem volt időm gondolkodni a diadalunkon, de aztán december huszonharmadika óta kicsit több időm volt magamra, és jutott idő arra, hogy felfogjam a sikert. Őrült egy tornán szerepeltünk, sok csapat volt tudásban nagyon közel egymáshoz, a megfelelő pillanatban koncentrálni kellett. Ezért is vagyok igazán büszke magunkra, hiszen mentálisan készen álltunk – akkor is tudtunk nyerni, amikor rosszul játszottunk.

– A nyitányon Szlovéniától elszenvedett vereség után gondolta volna, hogy önöké lesz az aranyérem?
– Dehogy... Ha a folytatásban is úgy játszunk, ahogy akkor, biztosan nem mi győzünk. A vereség után azonban elbeszélgettünk egymással és az edzőkkel, utána minden jobban ment.

– Kicsit távolabbról indítva: amikor ön kézilabdázni kezdett, Hollandiában aligha álmodhattak világbajnoki aranyéremről. Ön hitt benne?
– Ugyan... Amikor megismerkedtem a sportággal, egyáltalán nem volt reális azt hinni, hogy a válogatottunk valaha is aranyéremért harcolhat világeseményen. A sportág nem volt népszerű, a csapat vagy eljutott a világversenyekre, vagy nem. Én csak szerettem volna jó játékos lenni, aztán elkezdtünk odaérni a nagy tornák végjátékára. A legutóbbi hat világversenyen rendre az első négyben végeztünk, sokszor közel voltunk a sikerhez. A győzelem pillanatában szerintem többen is azt éreztük: végre sikerült.

– Ráadásul két olyan meghatározó egyéniség, mint Yvette Broch és Cornelia Groot – teljes, illetve válogatottbeli – visszavonulása után.
– Számított, hogy nem egyszerre kerültek ki a válogatottból, hanem előbb Yvette, majd Nycke hagyta abba. Ráadásul hiába fiatalok a játékosaink, van tapasztalatuk, így sikerült nélkülük is nyerni.

– Mi volt a reakció Hollandiában?
– Nagyon sokan gratuláltak. Amikor megérkeztünk, a reptér tele volt emberekkel, nagy közösségben, majd szűkebb körben, a családdal, barátokkal ünnepeltünk. Lenyűgöző volt a fogadtatás, rengeteg eseményre hívtak meg minket. Néha már fáradtak voltunk, de végig azt éreztük, milyen klassz az egész.

– Álmodott ilyesmiről, amikor egy éve még porckorongműtét után lábadozott?
– Nekem ezért is volt nagyon különleges ez a világbajnokság, mert a legutóbbi Európa-bajnokságot kihagytam, ráadásul nem azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd az idei vébén, hanem, hogy mikor tudok normálisan sétálni, milyen szinten leszek képes kézilabdázni. Voltak napok, amikor nem éreztem, hogy visszatérhetek a korábbi szintre.

– Mostantól viszont megállíthatatlan lesz?
– Remélem!

– Gondol már a jövő nyári olimpiára?
– Néha igen. A döntő után az első pillanatokban a világbajnoki aranynak örültünk, a következő percben viszont eszünkbe jutott, hogy megszereztük a kvótát. A riói nem a legjobban sikerült tornánk volt, most van esélyünk megmutatni, hogy tudjuk ezt jobban is csinálni.

– Előtte azonban még várják a klubfeladatok. A magyar játékosok nem zártak jó vébét, hogyan látja, adhat pluszenergiát a ferencvárosi klubtársainak?
– Ugyanabban a hotelben laktunk a világbajnokság alatt, találkoztam a magyar lányokkal, beszélgettünk. Nehéz az, amikor az egyiknek jól megy, a másiknak kevésbé, mindenesetre igyekszem adni nekik némi energiát és boldogságot, hogy élvezzük a játékot.

– Milyen állapotban van?
– Feldobott vagyok, de fáradt is. Beszéltem a ferencvárosi fizioterapeutával, abban maradtunk, hogy az egy hét ünneplés legyen tényleg ünneplés, az időeltolódással is meggyűlt a bajom. Aztán már a Budapestre visszatérés előtt elkezdtem mozogni. Nem volt könnyű, de jólesett.

– Mire számít a Győr elleni vasárnapi bajnoki rangadón?
– Őszintén: nem tudom, mit várjak. Az ellenfelet francia és norvég játékosok is erősítik, azaz olyanok, akiknek nem úgy sikerült a világbajnokság, ahogyan tervezték. Meglátjuk, mire leszünk képesek.