Női kézi-vb: rémálom Angolának, akklimatizáció nélkül érkeznek Japánba

Vágólapra másolva!
2019.11.26. 11:55
null
A szombaton kezdődő női kézilabda-világbajnokság előtt már szinte az összes résztvevő válogatott megérkezett Japánba, vagy már a közelben tartózkodik, vagyis akklimatizálódik. Szinte az összes, leszámítva Angolát, amely csak kevesebb mint egy nappal első mérkőzése előtt, 40 órás utazást követően esik csak be a torna helyszínére.

A tavalyi afrikai kontinens-bajnokságot megnyerve kvalifikáló angolaiaknál évek óta pénzügyi és gazdasági válság van, ami miatt a női kézilabda-válogatott felkészülése sem alakul ideálisan. Legalábbis erről beszélt az afrikaiak dán szövetségi kapitánya, Morten Soubak, aki 2013-ban világbajnoki címre vezette Brazília női válogatottját.

„Nem optimális a helyzetünk, de ez van, most ebből kell a legtöbbet kihoznunk. Persze tartok tőle, hogy az utazás hatásait még bőven érzik majd a lányok az első meccsen és lesz egy nyolcórás időeltolódás is, de meg kell vele birkóznunk. Ilyen körülmények mellett is igyekszünk azért tudásunk legjavát adni majd a vébén” – idézte Soubakot a dán TV2.

Angola a pénteki érkezés után szombaton – magyar idő szerint – reggel hétkor találkozik Szerbiával a világbajnokság A-csoportjának első mérkőzésén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik