Női kézi BL: Nagyon örülök, hogy újra mosolyogni láttam a csapatomat – Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 06:51
Megszerezte idénybeli első BL-sikerét az FTC-Rail Cargo Hungaria, a magyar csapat 37–31-re győzte le a Podravka Koprivnicát. A találkozó után Elek Gábor vezetőedző és Kovacsics Anikó csapatkapitány értékelt a sajtótájékoztatón, valamint az ismét parádézó, 11 gólt szerző Klujber Katrinnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Klujber Katrin elmondta: nagyon kellett már nekik egy ilyen mérkőzés.

„Úgy jöttünk ide, hogy nincs más elfogadható eredmény, csak az, amit most láttak is a szurkolók. Az első félidőben fejben nem voltunk még ott annyira, elől is kihagytuk a helyzeteket, védekezésben sem voltunk annyira kemények. A szünetben lenyugodtunk, összeszedtük magunkat, és így a folytatásban tényleg szenzációsat nyújtottunk.”

Kovacsics Anikó úgy érezte: az első félidő sem volt annyira rossz.

„Támadásban egyértelműen, mert tizenhét lőtt gól az nem rossz, szóval jöttek a dolgaink. A védekezés volt az, amit még helyre kellett rakni. Nagyon örülök annak, hogy felszabadultságot éreztem a csapaton. Beszélgettünk a lányokkal a héten, és csak azt kellett egy kicsit tudatosítani, hogy attól, mert volt néhány rossz meccsünk, nem lettünk rossz játékosok. Mindenki ugyanaz a játékos, amit már bebizonyított, ugyanúgy tud játszani, csak higgye el mindenki, segítsük ebben egymást. Azt gondolom, hogy ez most nagyon sokaknál sikerült, és csapatként tudtunk játszani.”

Elek Gábor vezetőedző szerint ez a meccs harc volt önmagukkal.

„Az első félidő mindenképpen. Hetek óta ezt csináljuk, de most azért egy kicsit másképp csináltuk. Nekem nagyon pozitív volt, hogy az összes olyan hiba után, amit megbeszéltünk, hogy nem követünk el, nem mérgesen néztünk a másikra vagy nem szóltunk hozzá, hanem iszonyatosan sok energia jött egymás felől. Ez nagyon mássá tette a mai mérkőzést az előzőekhez képest. Nagyon köszönöm a közönségünknek, hogy így kitartott mellettünk, és óriási segítséget adott.”

Az NSO Tv videójában Elek és Klujber részletesebben is beszél a meccsről – utóbbi arról is, hogy meddig fokozható a szenzációs teljesítménye.

A Podravka edzője magyarul értékelt, Elek megköszönte az ország nevében

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Podravka Koprivnica (horvát) 37–31 (17–17)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
16 órája

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik