Férfi kézi: botrány, a Celje-drukkerek a Barca sztárját huhogták

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 12:55
null
Dika Mem nem foglalkozik a huhogókkal (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a Barcelona 45–21-re legyőzte a szlovén Celjét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában. Nagy felháborodást váltott ki, hogy az összecsapáson a vendégek szurkolói folyamatosan huhogtak Dika Memre, a katalánok játékosára.

 

A handnews.fr beszámolója alapján nem is kétséges, hogy a huhogás a szlovén drukkerektől jött, mint ahogy az sem, hogy a célpont a 22 esztendős Mem volt. A játékos a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, természetesen észlelte a negatív hangokat, ám nem foglalkozik velük.

„Mindenhol akadnak emberek, akiknek ez jó, szombaton is megtörtént, ezeket büntetni kellene. De én nem vagyok vezető, illetve nem is lehet minden érkezőt ellenőrizni, egyszerűen nem szabad foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal, aztán meglátjuk, mi történik például a visszavágón” – idézi az átlövő szavait a portál. Dika Mem elárulta, hogy a Celje vezetősége mellett több játékos is felkereste, s bocsánatot kért tőle a szurkolók nevében.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Barcelona (spanyol)–RK Celje (szlovén) 45–21
(21–13)

Legfrissebb hírek

A Szegedet kiejtő Barca vezetőedzője a Veszprémnek is odaszúrt

Kézilabda
2025.05.02. 12:17

Nyolcgólos előnyt szerzett a Füchse Berlin az Aalborg ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.24. 22:15

A Veszprém idegenben döntetlent ért el a Magdeburg ellen a BL negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.04.23. 20:26

2018 után kapott ki újra a pályán a Barcelona, elnapolva a bajnokavatás

Kézilabda
2025.04.05. 10:50

Felejthetetlen éjszaka Párizsban: fordított, és a negyeddöntőbe jutott a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.03. 22:23

Szitáék és Rostáék is kiestek, a Magdeburggal találkozik a Veszprém a férfi kézi BL-negyeddöntőben

Kézilabda
2025.04.02. 22:25

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36
Ezek is érdekelhetik