Női kézi: felfüggeszti karrierjét az Érd klasszis szélsője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 21:22
null
Krpezs-Slezák (balra) kihagyja a következő idényt (Fotó: Török Attila)
Szurkolói ankéttal egybekötött évnyitót tartott az új idényre készülő Érd női kézilabdacsapata, amelyen elhangzott, hogy Katarina Krpezs-Slezák anyai örömök elé néz, ezért felfüggeszti karrierjét.

 

A 31 éves, már magyar állampolgársággal is rendelkező jobbszélső az NB I elmúlt két idényében egyaránt a góllövőlista élén végzett, így a hiánya érzékeny veszteség lehet az Érd számára. A klubnál valószínűleg már felkészültek erre a helyzetre, és ezért igazolták le a brazil Alexandra do Nascimentót, aki két fiatallal, Csáki Lillával és Király Rékával oldhatja meg a posztot. Az Érd és Krpezs-Slezák megegyezett egymással, hogy visszatérése után marad a csapatnál.

A klubhonlap beszámolója szerint Rácz Marianne sportigazgató elmondta, hogy a játékoskeret mellett a szakmai stáb is bővült, hiszen a korábbi izlandi válogatott kézilabdázó, Ragnar Óskarsson erőnléti edzőként, a francia Sébastien Gardillou szakmai konzulensként segíti a csapatot.

A sportigazgató ezt követően bejelentette, hogy az Érd és a Budaörs egyéves együttműködési megállapodást kötött egymással, ennek részleteiről itt olvashatnak bővebben.

AZ ÉRD KERETE A 2019–2020-AS SZEZONBAN
Kapusok:
Julie Foggea, Janurik Kinga
Jobbszélsők: Csáki Lilla, Király Réka, Alexandra do Nascimento
Jobbátlövők: Jelena Lavko, Kiss Nikolett
Irányító: Tóth Gabriella
Beállók: Kisfaludy Anett, Kiss Dorottya Zsófia, Simon Armilla, Szabó Laura
Balátlövők: Markéta Jerábková, Jovana Kovacsevics, Landi Gabriella, Termány Rita
Balszélsők: Bízik Réka, Gávai Szonja, Schatzl Natalie
Vezetőedző: Szabó Edina

Legfrissebb hírek

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Újabb magyar válogatott játékosra csapott le a Metz – hivatalos

Kézilabda
2025.01.30. 12:16

Olimpiai bronzérmes dán irányítót szerződtetett a győri női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.01.23. 12:18

Szemerey Zsófi a nyáron hazatér Metzből

Kézilabda
2025.01.05. 14:13

Norvégiában folytatja a svédek veterán kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.01.02. 16:43

Nagy Martin decemberben Dániába kerül kölcsönbe

Kézilabda
2024.12.09. 18:40

Kézilabda: a Magdeburg kapusa iránt a Szeged, a Barca és a PSG is érdeklődik – sajtóhír

Kézilabda
2024.12.04. 13:17

Eb-ezüstérmes kézilabdázó érkezik Tatabányára

Kézilabda
2024.11.08. 14:18
Ezek is érdekelhetik