Kézilabda: Argentína nyerte a Pánamerikai Játékok döntőjét

Vágólapra másolva!
2019.08.06. 10:01
null
Tornagyőzelmével olimpiai résztvevő lett Argentína (Fotó: AFP)
Az argentin kézilabda-válogatott 31–27-re legyőzte Chilét a Pánamerikai Játékok férfi kézilabdatornájának döntőjében, ezzel 2011 után másodszor diadalmaskodott a tornán, egyben kiharcolta a jövő évi tokiói olimpiai játékokon való részvételt. A bronzmeccsen Brazília 32–20-ra megverte Mexikót.

Argentína a 11 gólig jutó Diego Simonet vezérletével 31–27-re győzött a Pánamerikai Játékok döntőjében Chile ellen, és ezzel megszerezte a részvételi jogot a jövő évi nyári olimpiára. A bronzmérkőzésen Brazília 32–20-ra verte meg Mexikót.

Mint beszámoltunk róla, azzal, hogy Brazília nem jutott döntőbe, minimálisra csökkentek a magyar válogatott olimpiai kvalifikációs esélyei, mert így a világbajnokságon a mieink előtt záró brazilok „nem estek ki előlünk” a végső világbajnoki sorrendből, azaz a magyar válogatott jelen állás szerint nem vehet részt az olimpiai selejtezőn.

A tokiói részvétel kiharcolásához a mieinknek így egyrészt marad az Európa-bajnokság, amit meg kellene nyerni, vagy legalábbis döntőbe jutni úgy, hogy ott Dánia legyen az ellenfél, s ekkor még a vereség is beleférne. Jeleznénk: a magyar férfi kézilabda-válogatott eddigi legjobb eredménye az Európa-bajnokságokon egy 6. hely, még 1998-ból.

Ugyanakkor van még egy másik esély is: ha a válogatott a 2020 eleji Eb-n bekerül azon két csapat közé, amely a vb-n még nem szerzett olimpiai selejtezős helyet – Európa mint legerősebb kontinens ezt a két plusz selejtezős helyet kapja.

PÁNAMERIKAI JÁTÉKOK
FÉRFI KÉZILABDA
DÖNTŐ
Argentína–Chile 31–27
(14–15)

A 3. HELYÉRT
Brazília–Mexikó 32–20
(16–10)

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45
Ezek is érdekelhetik