Női kézi: megszületett a svédek kiválóságának első gyermeke

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.11. 14:37
null
Gulldén már a tavalyi Eb-n is várandósan lépett pályára (Fotó: AFP)
Megszületett Isabelle Gulldén kisfia – az örömhírt az Instagram-oldalán jelentette be a Brest Bretagne női kézilabdacsapatának svéd irányítója.

 

Januárban jelentette be Isabelle Gulldén, hogy gyermeket vár, s emiatt véget is ért számára az idény. A francia Brest Bretagne irányítója már a decemberi Európa-bajnokságon kéthónapos terhesen lépett pályára, nemrégiben pedig bejelentette az örömhírt: megszületett a kisfia, aki a Lias nevet kapta.

„Köszöntünk a világon, Lias. Ez volt egyben a legrosszabb, de mindenképp a legjobb dolog is, amit valaha tapasztaltam" – írta a szülésről az irányító az Instagram-oldalán.

Gulldén nem sokkal az Eb előtt tudta meg, hogy gyereket vár, ezt azonban csak egy hónappal a tornát követően hozta nyilvánosságra. A svéd Expressen nevű lapnak úgy fogalmazott, hogy bár nem tervezték a családalapítást, nagyon örül, hogy anyai örömök elé nézhet. Nem sokkal a szülést követően – a tervei szerint októberben – pedig visszatérne a pályára is.

Välkommen till världen Lias Värsta men också det abslout bästa jag varit med om . Welcome to the world Lias The worst but also the absolute best thing I've ever experienced

16.8k Likes, 1,088 Comments - Bella Gulldén (@bellagullden) on Instagram: "Välkommen till världen Lias Värsta men också det abslout bästa jag varit med om . Welcome to..."



Legfrissebb hírek

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.05.04. 22:21

Ligue 1: Amin Guiri ollózott, nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2025.04.27. 23:12

Vámos Petra nyolc gólt szerzett, a Metz nagy lépést tett a továbbjutás felé a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.19. 19:39

Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC– hivatalos

Kézilabda
2025.04.18. 15:57

Sima vereséget szenvedtek Negóék, akiket továbbra is a kiesés réme fenyeget

Francia labdarúgás
2025.04.13. 16:59

Negóék tombolhattak, nagyon fontos három ponthoz jutottak

Francia labdarúgás
2025.03.30. 19:48

Az utolsó másodpercben csikarta ki a győzelmet a Podravka a Brest ellen a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.22. 18:24

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50
Ezek is érdekelhetik