Kézilabda: Köstner Vilmos hivatalosan is mesteredző lett

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.13. 17:46
null
Köstner Vilmos lett a magyar kézilabdasport 24. mesteredzője (Fotó: dvsckezilabda.hu)
A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatát irányító Köstner Vilmos a legmagasabb szintű szakmai elismerést vehette át a Testnevelési Egyetem diplomaosztó-ünnepségén: hivatalosan is mesteredző lett.

 

„Néhány évvel korábban magam kandidáltam a mesteredzői címre, ám akkor nem kaphattam meg, mert nem volt megfelelő számú szakmai publikációm, azóta nem is foglalkoztam vele, magamban már lemondta róla – idézte Köstner Vilmost a klub hivatalos honlapja. – Ezek után nagyon meglepett, amikor Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának főtitkára hívott, hogy megkapom az elismerést. Tőle tudtam meg, hogy munkatársaim adták be a pályázatot, s még arra is figyeltek, hogy elutasítás esetén ne én kapjak értesítést, hogy ne érjen csalódás. Bevallom, kicsordult a könnyem, amikor Köpf úr felhívott, hiszen ez a cím rajta volt a bakancslistámon. Köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy eljuthassak idáig, csodálatos közegben dolgozhatok, olyan emberek között, akik a szakmai zsűri szerint is tökéletes pályázatit adtak be, amelyben egyetlen hibát sem találtak. Az ünnepségen ott volt velem a feleségem, aki évtizedek óta hősiesen elviseli egy edző rigolyáit, ez az ő elismerése is!”

A mesteredzői címet egy adott sportágban a legeredményesebben dolgozó szakemberek kaphatják meg, kézilabdában 1961 óta Köstner Vilmos a 24., aki átvehette a legmagasabb szintű szakmai elismerést.

MESTEREDZŐK A MAGYAR KÉZILABDÁBAN
Cséfai Sándor (1961), Mérai Ferenc (1961), Kolozs Ferenc (1961), Varga Jenő (1969), Dékán Rezső (1971), Török Bódog (1971), Elek Gyula (1979), Faludi Mihály (1979), Csík János (1981), Kovács László (1985), Joósz Attila (1987), Mocsai Lajos (1987), Laurencz László (1989), Szabó István (1989), Komáromi Ákos (1991), Lengyel Gábor (1991), Fazekas László (1994), Németh András (1997), Zsiga Gyula (1999), Kiss Szilárd (2000), Skaliczki László (2005), Hajdu János (2009), Róth Kálmán (2010), Köstner Vilmos (2019)

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08
Ezek is érdekelhetik