Kézi: Lenne több dolog, amit másként csinálnék – 85 éves lett Laurencz László

Az MTI-nek adott interjúban a szakember felidézte, hogy labdarúgóként kezdett sportolni, tehetséges, ballábas csatár volt, de egy skarlát okozta csontvelőgyulladás miatt évekre fel kellett hagynia a mozgással. Hét műtéten esett át 14 éves korától, utána három évig feküdnie kellett.

„Az orvosok lemondtak róla, hogy valaha képes leszek járni, kikiáltottak nyomoréknak” – nyilatkozta. Kis híján levágták a lábát, ami ezt követően teljesen merev volt, de fél év alatt sikerült ismét használható állapotba hoznia, sőt a tiltás ellenére a futballpályára is visszatért, a Kartal, majd az NB II-es Cegléd játékosa lett.

Ma már úgy vélekedik, ha nem betegszik meg súlyosan, majdnem biztos, hogy nem került volna kapcsolatba a kézilabdával. „Nem a labdarúgást sajnálom, az a három év volt szörnyű, amin keresztülmentem” – tette hozzá.

Kézilabdázni végül 17 évesen kezdett, évekig az első osztályban szerepelt, de egy vesebetegség véget vetett a pályafutásának, ezért 1962-től már csak edzőként tevékenykedett. Már Veszprémben, Tatabányán és az Építőknél is eredményesen dolgozott, bő egy szezon alatt Ausztriában is letette a névjegyét, országszerte igazán ismert és elismert edzővé 1990 és 1996 között a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként vált.

A nemzeti csapatot a harmadik vonalat jelentő C-osztályból „a játékosok tehetségének, szorgalmának, és a szövetség támogatásának köszönhetően” a lehető leggyorsabban ismét a világelitbe juttatta, ennek ellenére a mai napig hiányérzete van a nagyszerű, irigylésre méltó eredmények kapcsán.

Három példát is említett. Az első az 1994-es németországi Európa-bajnokság, amelynek elődöntőjében a dánok csak a román játékvezetők hathatós közreműködésével tudták legyőzni a magyarokat, hosszabbítást követően egy góllal. A bírópárost két évre el is tiltották.

A másik az 1995-ös magyar, osztrák közös rendezésű világbajnokság bécsújhelyi döntője, amelynek szünetében a társházigazda még 11-9-re vezetett, az olimpiai címvédő Koreai Köztársaság válogatottja azonban a megengedettnél tíz perccel hosszabb pihenőt tartott, a második félidőben megtáltosodott, és végül 25-20-ra győzött. Az eredetileg kijelölt játékvezetőket az utolsó pillanatban lecserélték. Egyik esetről sem derült ki soha, miért történhetett meg. Ráadásul a magyarok közül többen lázasan léptek pályára, mert mindenképpen játszani és nyerni akartak, éppen ezért betegségükről egyikük sem szólt a kapitánynak.

A harmadik az eltávolítása: az 1996-os olimpiai bronzérem után decemberben csupán tizedik lett a csapattal – amelyből öt alapember is hiányzott – az Európa-bajnokságon, ezért nem hosszabbították meg a szerződését.

„Csaknem hetven éve vagyok a sportágban, elsősorban edzőként. Volt sok öröm, sok nehézség, és jó néhány hiba is. Minden, ami egy ember életében előfordulhat. Biztosan lenne nem egy, nem két olyan dolog, amit máshogy csinálnék. Nem hiszem, hogy van olyan edző, aki hibátlanul végezte a dolgát. Biztosan előfordult, hogy igazuk volt a bírálóimnak, de sajnos sokszor rosszindulatúan támadtak” – összegzett Laurencz.

A mesteredző nem először hangsúlyozta: bár az évforduló miatt belekényszerül, hogy visszagondoljon a pályafutására, számára mindig fontosabb a jelen és a jövő. Ennek jegyében tovább küzd az edzői életjáradék örökölhetővé tételéért, miközben a Csepeli Diáksport Egyesület kézilabda-szakosztályának szakmai vezetőjeként csaknem egy évtizede 250 felnőtt és fiatal játékos, illetve edzőik munkáját koordinálja, ráadásul klubjuk nemrégiben regionális központtá vált.

„Aktívan már nem tudok részt venni az edzői munkában, mint az első négy-öt évben, de változatlanul járok az edzésekre és a hazai mérkőzésekre, és továbbra is igyekszem segíteni a kollégáimat az észrevételeimmel, a tanácsaimmal” – mesélte.

A XXI. kerület új kézilabdacsarnokának késő őszi átadását elsősorban nem azért várja, mert róla nevezik el, hanem azért, mert „eddig nagyon szűken voltunk, most viszont ragyogó körülmények között fogunk dolgozni”.

Figyelméből nemcsak Csepelre, hanem néhány kerülettel arrébb is jut, ugyanis az NB I/B-ben szereplő PLER férficsapatának szakmai irányítását a fia, Laurencz Szabolcs vette át.

Manapság már nem az eredmények, hanem a hétköznapi gesztusok szereznek örömöt neki, hiszen sokan felismerik az utcán és megköszönik neki a nagy sikereket.

„A közelmúltban olyan helyzetbe kerültem, amikor illik komoly hálapénzt adni, de az orvos közölte: annyi örömöt szerzett nekünk, hogy képtelen lennék elfogadni. Ez számomra emberileg többet ér az összes díjnál, persze nem leértékelve azokat” – mesélte.

A mesteredző 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert a magyar női ifjúsági válogatott szövetségi edzőjeként, ezért nagy örömére szolgál, hogy a korosztályos csapat tavaly nyáron Debrecenben világ-, idén Győrben pedig kontinensbajnoki aranyérmet ünnepelhetett.

„Látszik, hogy nagyon jó munkát végzett Golovin Vlagyimir kollégám, ezekből az eredményekből azonban nem szabad kiindulni. Reméljük, jól fogják kezelni ezeket a csapatokat, és a játékosok is helyén tudják majd kezelni a sikereket, de ők még nem a közeljövőt jelentik” – vélekedett.

Ami a közeljövőt illeti: a felnőtt női válogatott olimpiai kvalifikációja kapcsán is optimista, mondván, Kim Rasmussennél jó kezekben van a csapat, amelyet sok ügyes játékos alkot, de figyelmeztet, vérmes reményei egyelőre senkinek ne legyenek, mert egy év sok idő, sok minden történhet ebben az időszakban.