Férfi kézi Eb: az oroszok ellen kezdjük a csoportkört – program

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.05. 15:54
null
Az oroszok ellen kezdünk az Eb-n (Fotó: Török Attila)
Kihirdették a férfi kézilabda Európa-bajnokság pontos menetrendjét. Ebből kiderül, hogy a magyar válogatott január 11-én Oroszország ellen kezdi meg a kontinenstornát.

 

A magyar válogatott Oroszországgal, Dániával, és Izlanddal került össze a malmői E-csoportban a kontinenstornán, ahol január 11-én 16 órakor az oroszok ellen kezd majd. A hivatalos menetrendből kiderül, hogy a második mérkőzésünket 13-án játsszuk a dánok ellen, míg a csoportkör utolsó mérkőzését az izlandiak ellen 15-én.

A január 9. és 26. között megrendezendő Európa-bajnokságot Ausztria, Norvégia és Svédország közösen rendezi meg, és ez lesz az első 24 csapatos kontinenstorna.

A csoportkört január 9. és 15. között bonyolítják le. A csoportokból két csapat jut be a középdöntő két kvartettjébe, ahonnan mindkét csoport első két helyezettje jut be az elődöntőbe. A középdöntőben 14 órától, valamint 16.15-től is rendeznek mérkőzéseket Malmőben, a csoportkör szokásos időpontjaitól eltérően.

Az ötödik helyért a középdöntő csoportjainak harmadik helyezettjei játszanak majd. A harmadik helyért zajló mérkőzést január 25-én rendezik meg, míg a döntőt 26-án 16.30-tól.

FÉRFI KÉZILABDA EB 2020
E-CSOPORT (Malmö)

2020. január 11., szombat
16.00: MAGYARORSZÁG–Oroszország
18.15: Dánia–Izland
2020. január 13., hétfő
18.15: Izland–Oroszország
20.30: Dánia–MAGYARORSZÁG
2020. január 15., szerda
18.15: Izland–MAGYARORSZÁG
20.30: Oroszország–Dánia

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Graz): Horvátország, Fehéroroszország, Montenegró, Szerbia
B-CSOPORT (Bécs): Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna
C-CSOPORT (Trondheim): Spanyolország, Németország, Lettország, Hollandia
D-CSOPORT (Trondheim): Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Hercegovina
E-CSOPORT (Malmö): Dánia, MAGYARORSZÁG, Izland, Oroszország
F-CSOPORT (Göteborg): Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Lukács Péter: Jó érzés a barátaimmal küzdeni a címeres mezben

Kézilabda
2025.05.17. 10:40

Ismét találkoznak Izlanddal a mieink – íme, a 2026-os férfi kézilabda Eb csoportjai

Kézilabda
2025.05.15. 19:38

Imre Bencével jártunk utána a junior-vb-ezüstérmes generáció titkának

Kézilabda
2025.05.14. 08:41

Fazekas Gergő: A biztos kijutás ellenére is jó mentalitással játszottunk

Kézilabda
2025.05.13. 12:11

Chema Rodríguez elárulta, melyik csoportban szerepelne az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2025.05.13. 10:38

Papp Tamás elmondta, mivel lehetne más a válogatott beállójátéka vele, mint Bánhidi Bencéékkel

Kézilabda
2025.05.13. 09:08

„Kicsit még felfoghatatlan” – Nagy Benedek először védte kézilabda-válogatottunk kapuját

Kézilabda
2025.05.12. 13:00
Ezek is érdekelhetik