Női kézi NB I: BL-győztes szélsőt igazolt az újonc – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 11:30
null
Dijana Jovetic egyéves szerződést írt alá a Szombathelyi KKA csapatával (Fotó: SZKKA hivatalos oldala)
A női kézilabda NB I-be frissen feljutó Szombathelyi KKA hivatalos oldalán jelentette be, hogy az újoncnál folytatja pályafutását a Bajnokok Ligája-győztes, horvát Dijana Jovetic, aki Vácról érkezett.

 

Az SZKKA hivatalos oldalán közölte, hogy egyéves szerződést kötött a Vácról érkezőDijana Joveticcsel. A horvát kézilabdázó a Lokomotiva Zagrebben kezdte a pályafutását, majd a kaproncai Podravka Vegetához igazolt, amellyel EHF-kupa-döntőt és KEK-döntőt is játszott. A Podravka után három évig a Krim Ljubljanában kézilabdázott, majd Dániába szerződött a Team Esbjerghez. A Buducsnoszt Podgoricánál érte el karrierje csúcsát, amikor a csapat játékosaként megnyerte a Bajnokok Ligáját. Jovetic 2015 januárjában írt alá a Váchoz, ahonnan négy és fél év után távozik.

Jovetic a szombathelyi klub hivatalos oldalán beszélt arról, hogy mit vár a következő idénytől.

„Mivel új csapatunk van, és több új játékost is igazolt a klub, a kezdeti időben az lesz a legfontosabb, hogy minél hamarabb megismerjük egymást a pályán és a pályán kívül is. Rengeteg munkára számítok. Tudom, hogy az SZKKA most jutott fel az NB I-be, így remélem, hogy az eddigieknél is több támogató áll mellénk. Szeretném, ha szép és modern kézilabdázással és remélhetőleg sok győzelemmel örvendeztethetnénk meg közönségünket!” – mondta az új igazolás.

A korábbi Vác-játékos szerint fontos a csapaton belüli összhang, s biztos benne, hogy az NB I-ben marad a szombathelyi csapat.

„Ismerem az edzőt, hiszen találkoztunk már egymás elleni meccsen az NB I-ben. Bízom abban, hogy hamar összekovácsolódik az új keret. Biztos vagyok benne, hogy az első osztályban maradunk, és reméljük, hogy valahol a mezőny közepén végzünk!” – tette hozzá Jovetic.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02

A döntő utolsó két forduló következik a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik